HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Vár állhat, hol vár állott

2009. február 2. (hétfő) 18:09
 
Kelta, szláv, Honfoglalás-kori, illetve a tatárjárás idejében épített föld -és kővárak sokasága található Abaújban és Zemplénben, közülük az egyik Komlóska közigazgatási területén.

A Puszta-vár – szokatlan alaprajzi formájával – egyedülállónak mondható hazánk várépítészetében – hangzott el a ruszin nemzetiségi településen megtartott hétfői sajtótájékoztatón.

Köteles László polgármester megjegyezte bevezetőjében, az 1994. évben történt megválasztásakor körvonalazódott fejében a gondolat, hogy végére járjon a várral kapcsolatos legendáknak, rejtélyeknek. Évek elteltével sikerült – közhasznú és közcélú munkával - kiszabadítani a gaz közül a négyszázhuszonhat méteres magasságban fekvő vár romjait, ez lehetőséget adott a régészeti feltárásokra.

[1_300] MuzeumiMozaik.jpg

Veres Lászlónak, a Herman Ottó Múzeum igazgatójának megfogalmazása szerint ezek a várak, így a komlóskai is, nagy segítséget adnak a történelmi korok megismeréséhez. – Kötelességünk számon tartani ezeket az építményeket, szinte minden várunk dokumentált, de a feltárásokat nehéz kivitelezni az állagmegóvás miatt. Múzeumunk egyik törekvése, hogy „Múzeumi Mozaik” címmel olyan tudományos-ismeretterjesztő brosúrákat készítsen néhány tíz oldalon, amelyek mindenki számára elérhetők olvasmányos formában – mondta a múzeumigazgató abból az apropóból, hogy a sajtótájékoztató keretén belül mutatták be Glár-Mlakár Viktor munkáját, a Komlóska-Pusztavár című kiadványt.

[3_300] Var.jpg

[2_t] Mozaik.jpgA szerző hozzátette, a feltárás egy részét 2001-2008 között végezték el, és arra az eredményre jutottak, hogy a XIII. században keletkezett építmény alaprajza nem csak hazai szinten egyedi, hasonló nem található a Kárpát-medencében sem. A régészeti munkák a tavasz beköszöntével folytatódnak. A sajtótájékoztatón megjelent dr. Kovács János, a B.-A.-Z. Megye Önkormányzatának főjegyzője, aki jól ismeri a területet, lévén gyermekkorát a szomszédos Erdőhorváti településen töltötte. – A Komlóska Község Önkormányzata és a Komlóskáért Alapítvány által támogatott kiadvány azért fontos, mert ezen keresztül a nagyérdemű megismerheti azokat az információkat, amelyek eddig csak helyben, vagy a múzeumba tévedve bukkanhattak elő. A munkálatokat folytatni kell, az állagmegóvást, illetve a már feltárt falak lezárását megyei és múzeumi segítséggel is kötelesség megoldani a turizmus fejlesztése érdekében. A kezdeti lépések megtételéhez tartozik, hogy tárgyaljunk az Északerdő Zrt. illetékeseivel, ha szükséges a Magyar Állammal annak érdekében, hogy Komlóska megkapja a kezelői jogot a területre – mondta a főjegyző.

A program végén Köteles László reményének adott hangot, hogy néhány év elteltével a vár is hirdetni fogja a település, a ruszin közösség értékeit.

Vissza