HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Tisztességtelen a Kormány a vidékkel szemben

2009. december 11. (péntek) 21:59
 
A Kormány vidéket sújtó intézkedései közé tartozik az Abaújszántó és Hidasnémeti között húzódó, közel félszáz kilométernyi vasútvonal vasárnap reggeli időponttal történő megszüntetése.

 

[8_180] odor 02Ódor Ferenc a B.-A.-Z. Megyei Önkormányzat vezetője pénteken délután adott véleményének hangot a Hidasnémetiben található, gócpontként is fölfogható végállomáson. - Az MSZP aljas politikájának következménye az újabb, vidéki embereket semmibe vevő, csak gazemberi jelzővel titulálható eljárás - mondta a közgyűlési elnök, aki osztotta véleményét a már korábban, a szárnyvonal menti települések polgármesterei által megfogalmazottaknak. [6_180] madarA Kulcs Magazin érdeklődésére pl. Madár György Abaújszántó első embere megjegyezte, városát két irányból, a személy –és teherszállítást illetően is sújtja a rendelkezés, hiszen diákok utaznak az iskolákba, felnőttek a munkahelyeikre, ugyanakkor a nagyobb cégek felé vasúton történik a be –és elszállítás. A lakosság jajkiáltása nem elég a megszüntetéssel szemben, azt a javaslatot sem fogadják kormányzati szinten, hogy járatszámot csökkentsenek megoldás gyanánt. Nem tisztességes, hogy a vasút vezetése nem ül le a térségi polgármesterekkel egy konzultációra – fogalmazott Madár György.

Volna honnan átcsoportosítani…

[7_180] hidas 03Ódor Ferenc Abaúj megválasztott országgyűlési képviselője Hidasnémetiben tett látogatásán kifejtette, ez a galád intézkedés azért történhetett meg, mert a kétmilliós Budapest fontosabb az MSZP-nek a nyolcmillió lelket számláló vidéknél. – A döntést ugyan meghozták, de még mindig orvosolható a miniszterelnök -és stábjának elhibázott, ugyanakkor szándékosként is fölfogható döntése. A szárnyvonalak megszűntetése egy át nem gondolt, vagy nagyon is átgondolt cselekedet, ám nem számoltak azzal, hogy kivívják a nyolcmilliós vidék haragját, ez az egyik ok, hogy – témánál maradva – express-vonat sebességgel távozzanak a hatalomból – mondta Ódor Ferenc. [5_180] palkoPalkó József abaújkéri polgármester ugyancsak magazinunknak fogalmazta meg véleményét. - Nonszensz, hogy a vasút a saját működését képtelen finanszírozni és tőlünk, az egyik leghátrányosabb térségtől várnak segítséget, amikor az önkormányzatok saját magukat alig tudják fenntartani. Nem értem, miért nem csoportosítanak át pénzeket a luxusvonalakról. Fogalmam nincs, miként lesz megoldva a bejáró diákok utaztatása, hiszen tudni kell, nem csak Abaújkérről utaznak a fiatalok, de hozzánk is jönnek diákok, hiszen középszintű oktatási intézménnyel rendelkezünk. Most meghal a vidék – adott hangot keserűségének Palkó József.

Disznóság a háttérben?

[1_180] hidas 02A közgyűlési elnök feltette a kérdést, milyen az a Kormány, amelyik százmilliárdokat pazarol el metróépítésre, nem győz magyarázkodni a határidők kitolása miatt, a vidéktől viszont sajnál néhány milliós támogatást?! - Amennyiben a Fidesz megnyeri a választást, első feladata lesz a vasúti rombolásból, az egészségügy összezúzásából, az iskola-összevonásokból, a munkahelyek megszűnéséből, a szociális szféra gondjaiból adódó problémák enyhítése, megoldása, ezzel párhuzamosan felelősségre vonják a nemzetellenes politikai döntések meghozóit – hangsúlyozta a közgyűlési elnök. [2_180] molnarMolnár János gönci polgármesternek hasonló a véleménye. – A kormánytagok egyszerűen nem tudják, mit cselekszenek. Amit tesznek a vidékkel, az már nem sorolható a józan intézkedések közé, egyfajta elmeháborodottságra vall, mielőbb meg kell szabadulni tőlük, és el kell számoltatni őket. Komolyan mondom, már az is megfordult a fejemben, hogy valami nagy disznóságról megint el akarják terelni a vidék figyelmét. De a mi szempontunkból most az a fő kérdés, hogyan utazunk majd? A diákok reggelente elszaladnak Szerencsre, Sárospatakra, este pedig vissza? És a betegek a szakrendelésekre? Summázzuk! A megoldást a kormányváltás jelentené – érvelt a városvezető. A fentiekhez mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a vasúti pálya a Fidesz kormányzása alatt újult meg…

- SfL -

 

Vissza