HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A HÖOK szerint nem volt jogi akadálya az ingyenes területhasználatnak

2014. július 22. (kedd) 22:59
 
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a Miskolci Egyetem a hatályos jogszabályok alapján ingyen is biztosíthatta volna az EFOTT helyszínét. Ezt Körösparti Péter, a HÖOK elnöke közölte kedden az MTI-vel.

A Miskolci Egyetem (ME) rektorának hétfőn kiadott közleményére reagálva a HÖOK elnöke kiemelte, hogy a helyszín ingyenes biztosításáról szóló rektori szándéknyilatkozat az EFOTT Menedzsment részére benyújtott pályázat szerves része volt, és nem a helyi hallgatói önkormányzat nevére szólt. Ezért az EFOTT szervezői jóhiszeműen úgy hitték, hogy a területet térítésmentesen használhatják.

Hozzátette, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011-es törvény rendelkezik arról, hogy az állami tulajdonú terület milyen formában bocsátható térítésmentesen harmadik fél rendelkezésére. Álláspontjuk szerint az EFOTT, mint elsősorban hallgatóknak szóló rendezvény, megfelel a jogszabályi kritériumoknak. "Azonban azt, hogy a vitában melyik félnek van igaza, jogos-e a szervezők kártérítési igénye az egyetem irányába, majd a bíróság eldönti" - írta Körösparti Péter, aki szerint indokolatlan volt az is, hogy az esetleges károk fedezeteként 10 millió forint kauciót igényelt az egyetem.

Mint rámutatott, a legelső szerződésváltozatban is szerepelt az, hogy kötelezettséget vállalnak az esetlegesen okozott károk helyreállítására. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években több felsőoktatási intézménnyel és önkormányzattal kötöttek a szervezők ilyen kötelezettségvállalást tartalmazó szerződést, amelyet maradéktalanul be is tartottak.

Az ME rektora, Torma András hétfői közleményében azzal indokolta, hogy bérleti díjat kértek a fesztiválhelyszínért, hogy korábbi szándéknyilatkozata az egyetem Hallgatói Önkormányzatának szólt, nem pedig az EFOTT Kft.-nek, és a vonatkozó hatályos jogszabályok tiltják, hogy költségvetési szerv a vagyonkezelő szervezeti egységén kívüli, harmadik személynek ingyenesen adjon használatba területet. Kiemelte, hogy a lehető legalacsonyabb bérleti díjért, kevesebb mint 2 forint/négyzetméter/nap áron adták bérbe a 156 ezer négyzetmétert meghaladó területet az EFOTT Kft.-nek.    Hozzátette, hogy az állami vagyon kezelőjeként köteles biztosítani a területen okozott károk megtérülését, ezért került bele a bérleti szerződésbe a kaució.

Annak kapcsán, hogy az egyetem elállt az esemény rendezését lehetővé tevő 7,8 millió forintos házigazdai marketingszerződéstől, amelyet végül a Debreceni Egyetem vett át, Torma András azt írta, hogy több megállapodás-tervezet is készült, melyek szerint az ME-nek 7,8 millió és 2,8 millió forint plusz áfa közötti összeget kellett volna fizetnie az EFOTT Kft. részére. Az egyetem a legalacsonyabb összeg mellett foglalt állást, ezt azonban az EFOTT Kft. elutasította.

Körösparti Péter szerint az EFOTT Kft. egyetlen árajánlatot készített, és annak összege mindvégig változatlan, 7,8 millió forint volt, a 2,8 millió forintos ajánlatot az egyetem készítette és próbálta a szervezőkkel elfogadtatni. A marketingszerződés fedezetét ráadásul a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elfogadott költségvetése tartalmazza - írta a közleményben.

A HÖOK elnöke szerint így végül az ME csak bérbeadó minőségében vett részt idei EFOTT-on, annak házigazdája valójában a Debreceni Egyetem és annak hallgatói önkormányzata volt.

 

(MTI)

Vissza