HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Vanek Margit futása vk-ezüstöt ért!

2014. augusztus 11. (hétfő) 00:47
 
Óriási sikert ért el a tiszaújvárosi 18. TVK ITU Triatlon Világkupa-futamon Vanek Margit. A második helyen fejezte be az olimpiai kvalifikációba is beszámító viadalt.

A női verseny meglehetősen „döbbenetes” első számmal vette kezdetét, hiszen a három körös, 750 méteres úszásban az új-zélandi Anneke Jenkins nem kevesebb előnyre tett szert, mint másfél perc! A második hullámban érkezett 2010-es aquatlon világbajnokunk, Vanek Margit  és egyetemi-főiskolai világbajnokunk, Kovács Zsófia is. Az Európa-bajnoki bronzérmes, tiszaújvárosi ezüst- és bronzérmes olasz Annamaria Mazetti a harmadik csoportba tudott beférni, amiből sejteni lehetett, hogy ő ezen a napon nem lesz a legjobbak között.

[1_960] ITU-nagy-noi-1.jpg

A nyolc körös, összesen 20 km-es bringázás második körére egy tíz fős élcsoport alakult ki, melyben Vanek és a tavalyi tiszaújvárosi bronzérmes, osztrák Sara Vilic is  helyet követelt magának. 25 mp elteltével jött a második vonat, Kováccsal. Az addig szinte vezető brit Lucy Hall féltávnál szökésre vállalkozott, de a többiek kontrollálták a mozgását. Az időközben 12 tagúra „hízott” élcsoport egészen a második váltásig tartani tudta előnyét.

[2_960] ITU-nagy-noi-2.jpg

A négy körös, 5 km-es futás elején Vanek hetedikként érkezett vissza a versenyközpontba, de a hosszú egyenesben Kovács számára is látótávolságban volt az első helyezett. A 2. körben a holland Racher Klamer 20 méteres előnyre tett szert az ötödik helyen futó Vanekkal  szemben, de újabb 100 méter távolságban, a nyolcadikként érkezett Kovács is. Egy körrel a vége előtt a holland hölgy rápakolt még egy lapáttal a kazánra, de Margit 10 mp-re ott loholt mögötte a második helyen, Zsófi pedig hatodikként tért vissza a lelátók elé. Az utolsó 1250 méteren  Klamer nem engedte veszélyes közelségbe Margitot, így az első két helyen, mindketten nemzeti zászlajukba burkolódzva futottak be a célba. Molnár Erika 1997-es ezüstérme után tehát Margit ért el hasonlóan nagy sikert.  Kovács Zsófia hatalmasat meccselt a bronzért az utolsó métereken a brazil Oliveira-val, de 2 másodperccel alulmaradt. Negyedik helye azonban több mint dicséretes.

[3_960] ITU-nagy-noi-3.jpg

Vanek Margit célba érkezését követően kiment a kordonokhoz megköszönni a közönség biztatását, amit mikrofonnal a kezében így folytatott: - Valószínűen ti szurkoltátok ki az első világkupa-érmemet, mert az utolsó körre már semmi erőm nem maradt! Egyáltalán nem hittem el, hogy odaérhetek a dobogóra! Boldog vagyok, hogy sikerült!

Az érmeket Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a 16. TVK Triatlon Nagyhét Szervező Bizottságának társelnöke, a virágcsokrokat pedig Huff Zsolt, a névadó főtámogató TVK Nyrt. termelési igazgatója adta át.     

[4_960] IMG_2106.JPG

Végeredmény Nők:
1. RACHEL KLAMER (NED) 59:31
2. MARGIT VANEK (HUN) 59:39
3. PAMELA OLIVEIRA (BRA) 59:46
4. ZSOFIA KOVACS (HUN) 59:47

(Fotók: Varga Tamás T.)

Vissza