HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Miskolcon is játszik a díjazott aradi színész

2014. november 21. (péntek) 16:24
Harsányi Attila kapta a legjobb színésznek járó díjat a romániai 18. Nemzetközi "Davila-Interfest" Stúdiószínházi Fesztiválon, amely egyben a Balkáni Színházak Fesztiválja nevet is viseli - közölte csütörtökön az Aradi Kamaraszínház.

A november 14. és 19. között lezajlott fesztiválon az aradi magyar társulat a Szeged MASZK Egyesülettel és a budapesti Bakelit Multi Art Centerrel koprodukcióban készült "Sex, drugs, gods & rock 'n' roll" című előadással vett részt.

A Tapasztó Ernő rendező által "radikális stand up tragedy"-ként meghatározott egyszereplős darabban Harsányi  Attila játszik, aki a Miskolci Nemzeti Színháznak is tagja. A nemzetközi seregszemlére koszovói, albán, szerb, bolgár és román társulatok kaptak meghívást, az aradi produkció volt az egyetlen magyar nyelvű előadás.

Az Aradi Kamaraszínház negyedik alkalommal vett részt a fesztiválon, ahol több sikert elért. A Rudolf Hess tízparancsolata című előadásban nyújtott alakításáért Harsányi Attilának a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díjat ítélték oda, a Kvartett című előadás az Interkulturális Párbeszéd különdíjat nyerte meg, mindkét elismerést 2011-ben kapták meg. Tavaly a Tündéri című minimál-szürreál musicallel Tapasztó Ernő a legjobb rendezésért járó díjat vehette át.

(MTI)

Vissza