HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
ajánló

Kamarai Társalgó Endrei Judittal

2015. március 1. (vasárnap) 08:43
Éveken át volt a Magyar Televízió népszerű bemondója, aztán váltott, és „új életében” is sikeres lett. A BOKIK Kamarai Társalgójában március 3-án, kedden 15 órától többek között a váltásról, az újrakezdésről is beszél majd Endrei Judit.

Endrei Judit 1998-ban fejezte be televíziós pályafutását, és akkor úgy tűnt, nehéz időknek néz elébe. Azt mondja, nem igazán tudta, mit is fog csinálni az elkövetkező években, mi lesz az a tevékenység, amely éppen olyan örömet hoz az életébe, mint a televíziózás.

Hogyan találta meg újra önmagát, hányféle új lehetőség van egy emberben, honnan meríthetünk erőt az új kezdethez? Többek között erről lesz szó a Kamarai Társalgó márciusi rendezvényén a BOKIK miskolci székházában.

„A saját és közvetlen környezetemben is azt tapasztalom, hogy a kihívásokra mindannyian szeretnénk jó válaszokat adni, hiszen vágyunk a sikerre, a harmóniára, az elismertségre otthon, a családban éppúgy, mint a munkahelyen” – mondta korábban Endrei Judit. Az elérésére  nincs általános recept, de bízunk benne, hogy a társalgós beszélgetés közelebb visz majd minden résztvevőt a személyes megoldáshoz.

A Kamarai Társalgó ingyenes rendezvény, de a részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a tarsalgo@bokik.hu e-mail címen lehet.

 
Vissza