HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A csend hangjai

2015. április 22. (szerda) 12:16
 
A Miskolci Galéria Kondor termében mutatták be hétfőn késő délután Orosz Margit: A csend hangjai verses kötetét. A rendezvényt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg.

„A tudósok rövid racionalizmusa mellett szükségünk van az alkotók által közvetített emóciókra, hogy meghalljuk, meglássuk a csend mögött rejtőző érzelmeket. Ebben segít számunkra Orosz Margit: A csend hangjai című verseskötete is”- szólt a költészet fontosságáról Török Dezső. Csendre van szükség, hogy ki meditáljunk saját és a világ dolgairól, meglássuk az egyetemes, emberi értékeket és saját magunkat. A kiválasztottak ezt ki tudják fejezni a művszet nyelvén. Egy ilyen önkifejező próbálkozás a most megjelent kötet is.

Ezt követően méltatta a szerző életútját, munkásságát. Orosz Margit közel négy évtizede pedagógus, amely többségét Bánhorvátiban töltötte. Ismeri, tiszteli a település apraja, nagyja. Elkötelezettségének köszönhetően a fiatalok számára is igyekszik átadni a költészet szeretetét.  A Magyar Kulturális Alap támogatásának köszönhetően megjelent második verseskötetének köszönhetően a szűkebb pátriában is megismerhetik. „A csend hangjain keresztül mindenki eljuthat a saját csendjéhez”- tért vissza a megnyitó végén a műhöz a közgyűlés elnöke.

[0_960] könyv2.JPG

Ezt követően Kégl Ildikó, a Magyar Hírlap újságírója méltatta a szerzőt, majd mintegy két órás, szavalással, énekkel, zenével színesített színpadi beszélgetést folytatott Orosz Margittal az életéről, a versekről. Számtalan kulisszatitkot tudhatott meg a szép számú érdeklődő. Szó esett a gyerekekről, a tanításról, családról, a hitről, a szülőföldről, hazaszeretetről, az értékekről és értékátadásról. A versek és olvasók kapcsolatáról szólva a szerző kiemelte: „a fontos az, hogy üzenjen neki valamit… remélem találkozik az emberek érzéseivel, gondolataival.”

Az est zárásaként Török Dezső mondott pohárköszöntőt. Megköszönte az alkotónak és a közreműködőknek a műsort, valamint a kiadónak, a Tompa Mihály Gömöri Kulturális Egyesületnek a kultúra ápolását.

Vissza