HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Az égi szertárban hajtogatja a mezeket...

2015. május 9. (szombat) 18:41
 
Türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Czihat Lászlóné, Pirike néni, a DVTK néhai szertárosa. Szülőfalujában,Kesznyétenben helyezték örök nyugalomra. Utolsó útjára, szombaton elkísérte Salamon József, a DVTK ikonja is.

Hosszú betegség után 76 éves korában távozott közülünk Pirike néni, a 70'-es, 80'-as évek szertárosa, aki a pályáról ment nyugdíjba. A nagy idők focistái a megmondhatói, hogy mennyi mezt hajtogatott annak idején élére, mennyi szerelést stoppolt meg (bizony, annak idején nem rendelték nyakra, főre az új garnitúrákat). Természetesen annak idején is az aranylábúak voltak a reflektorfényben, de tudták, hogy a pályamunkások, szertárosok, mosónők, gyúrók, orvosok - egy egész csapat állt a hátuk mögött, akik tették a dolgukat nap, mint nap. Ennek a csapatnak a tagja volt Pirike néni is. Nagyon szerette a focistákat, a Diósgyőrt.

Nyugdíjazása óta sok víz lefolyt a stadion mögött a Szinván. A DVTK sem az már, mint volt egykoron. Annak idején nem volt internet, mégis tudták az emberek, hogy mi van a másikkal. Most nézem a hivatalos honlapot, minden megtalálható rajta, csak az nem, hogy elment a klub egykori alkalmazottja, egy igaz diósgyőri. A hír úgy látszik nem jutott el a klubházba (vagy nem tartották közlésre "érdemesnek"), pedig valószínűleg sokan lerótták volna kegyeletüket a sírjánál az egykori labdarúgók közül, akiket - mint a lelkipásztor is megemlítette-  úgy szeretett. A klub koszorúját sem láttuk (javítsanak ki, ha mégis volt!). A nagy idők szereplői közül egy régi vágású urimeber mégis ott volt. Salamon József eljött, hogy lerója kegyeletét. Virágcsokrát a sírba dobta, utána pedig már csak a rögök kopogtak...

Harmadosztályú balkáni légiósok, zselézett, tetovált "focimagyarok" minden bokorban teremnek, igazi diósgyőrinek, Pirike néninek, Salamon Józsinak születni kell. Pirike néni, Isten nyugosztolja! 

Vissza