HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

A Magyar Tudomány Ünnepe

2015. november 3. (kedd) 16:36
 
Gróf Széchenyi István 1825-ös reformországgyűlésen, ezen a napon, november 3-án felajánlotta birtokai egy éves jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására. A legnagyobb magyar mellett büszkén ünnepelhetjük gróf Vay Ábrahámot, Borsod vármegye egykori alispánját ls az abaúji származású gróf Andrássy Györgyöt, akik az elsők közt álltak a nemes ügy mellé.

Megszületett a Magyar Tudós Társaság, a világhirnévnek örvendő Magyar Tudományos Akadámia. A mai napon pedig tudósainkat ünnepeljük, akik sokat tettek és tesznek a magyarság és a világ haladásáért.

[1_960] IMG_3534.JPG

[3_960] IMG_3579.JPG

A MAB székházban Miskolcon is megemlékeztek a nagyszerű ünnepről, amelyen beszédet mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

[0_960] akadémia.jpg(Fotó internet)

Holló Barnabás domborművön örökítette meg az akadémia alapításának pillanatait. Az asztal előtt,  középen áll gróf Széchenyi István, kinyújtott jobbja mellett pedig gróg Vay Ábrahám és Andrássy György ül. Ez a jelenet is bizonyítja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén jogelőd vármegyéi a reformkor bázisát képezték, Kossuht és Szemere mellett a hazafiak egész sorát nevelték ki.  A társadalmi haladás élharcosai voltak eleink. Egy kivételes kor kivételes emberei láthatóak a domborművön.

A facebookon is keresse, kedvelje a Kulcs Magazint, hogy elsőként értesüljön a híreinkről!

Vissza