A köznevelési kerekasztal sarkán

Nem így történt ez az elmúlt tanévben. Hol nyílt levélről, hol sztrájkról vagy tüntetésről szóltak a híradások, miközben folytak a kerekasztal-megbeszélések, s sikerült különféle korrekciós döntéseket is hozni.

Például vannak, akik azt tartják érthetetlennek, hogy ha alapítvány, egyház, állam lehet fenntartó, akkor megfelelő anyagi kondícióval rendelkező önkormányzat, melynek ráadásul van szakmai tapasztalata is, önkéntes alapon ugyan miért nem lehet szintén iskolafenntartó? Bizonyos szervezetek, kizárólag látványos nyomásgyakorlás eszközével kívántak élni, és cikinek tartották leülni a köznevelési kerekasztalhoz, amit illegitimnek bélyegeztek, mondhatni: az abban többek közt résztvevő Nemzeti Pedagógus Karral, Magyar Tudományos Akadémia megfelelő szakbizottságával, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével együtt.

Minden bizonnyal a nyilvánosság és a nyomásgyakorlások is hozzájárultak ahhoz, hogy a kerekasztal tárgyalásán sok mindenben  eredmény (pl. tanárok adminisztrációs terheinek csökkentése, minősítés-rendszerük egyszerűsítése, az intézményfenntartás decentralizálása, iskolaigazgatók mozgásterének növekedése, nyugdíjas korú pedagógusok továbbfoglalkoztatásának lehetősége stb.) született. Emellett 2017 szeptemberében már minden általános iskolás ingyen jut a tankönyvekhez, s tovább bővítik az ingyenes gyermekétkeztetés körét.

Abban nagyjából közmegegyezés van, hogy csökkenteni kell a diákok leterheltségét. A hogyanban viszont meglehetősen ellentétesek az elképzelések. Gallóné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, nem túl nagy fantáziáról árulkodván, lényegében azt javasolja, hogy „legyen úgy, mint régen volt”: töröljék el a mindennapi testnevelést és a hit, illetve erkölcstant. Óraszámban ez valóban csökkentés lenne, valódi könnyítést viszont nemigen jelentene, hiszen ha ezek a foglalkozások nem tantárgyszerűek és nem követelmény- centrikusak, akkor, a mozgással és a tisztázó beszélgetésekkel éppen hogy feszültségeket, görcsöket oldhatnának. Aztán a másik felvetéskör: a természettudományok tantárgyainak csökkentése. (Nekem, természettudományokkal igen erősen beoltott család tagjaként, ez sem nagyon tetszene…) S hogy mi a jó megoldás? Azt hiszem, az ún. szakemberek között sem lehet erről közmegegyezés. Valószínűleg ebben is, mint szinte az összes nyitottan maradt kérdésben, kiforrott koncepció kell, türelem, idő, háttérmunka s bizalom a tanárokban…

Úgy vélem, a felszín alatt, a társadalom csöndes többségének megvan a reménye, hogy kialakulhat esélykülönbségeket is csökkentő, színvonalas, minőségi közoktatás. Mert ugyan mi mással lehetne magyarázni, hogy immár esztendők óta (az idén is!) nő a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma!?