HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

A múlt értékeiért, a jövő szolgálatában

2016. május 20. (péntek) 20:08
 
A 2015-ben és 2016-ban végzett munkám, lobbi tevékenységem eredményeként büszke vagyok arra, hogy sokmilliárdos beruházás fejeződött be, illetve kezdődik Ózdon, melynek elérésében közreműködhettem.

Többek között ilyen a MaNDA, ilyen a 2x2 két sávos út, a közösségi főiskola lehetősége Ózdon, valamint az Ózd által megpályázott börtönprojekt. A sok éves előkészítő munka eredménye érik be ezekben a fejlesztésekben – jelentette ki a képviselői interjúnk keretében Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.

A kormány meghatározta azokat a kiemelt közúti beruházásokat, amelyek megvalósulását a központi költségvetésből fi nanszírozzák. Ezek között szerepel a 23-as és a 25-ös főút Bátonyterenye-Pétervására és Ózd közötti szakaszának 2x2 sávossá történő fejlesztése, amely legalább fél órával „közelebb hozza” a fővárost. A 2019-ig megvalósuló út több százezer ember életét, s a helyi gazdaság egészét döntően befolyásolja majd. Addig is április-május hónapban megindultak a 25-ös út borsodnádasdi, arlói és járdánházi szakaszának rekonstrukciói – folytatta a képviselő.

[1_960] riz-gabor2.jpg

EREDMÉNYEK, SIKEREK

A Magyar Nemzeti Digitális Archívum, népszerű nevén a MaNDA ózdi beruházásai befejeződtek. Jelenleg a munkavállalók kiválasztása folyik, s a májusi üzemszerű működés megkezdése előtt állunk. A beruházáshoz kapcsolódóan intézményi együttműködés kialakítása zajlik a Miskolci Egyetemmel, illetve az Eszterházy Károly Főiskolával. A két felsőoktatási intézmény partnerségével indul majd az állam által támogatott Ózdi Közösségi Főiskola 2017-ben. Az elmúlt időszak egyik fontos eredménye a szakképzés-, felnőttképzés terén, hogy Ózd szakképző centrum státuszt kapott, összefogva ezzel a Sajó-völgyében működő szakképző intézményeket. Ez kiemelten fontos a térségünk számára, mert jelenleg már kb. 700 ember hiányzik a helyi munkaerőpiacról. Szívemhez nagyon közel álló, fontos eredmény, hogy a Johnson Electric Ózd Kft. és GE Hungary Kft. szorosabbra fonta kapcsolatát az ózdi szakképző centrummal. Komoly siker az is, hogy közreműködésemmel az említett két cég a kormány kiemelt stratégiai partner cége lett. Az Ózdi Acélművek Kft. esetében ez az eljárás folyamatban van. Már harmadik éve folytatjuk az egyeztetéseket japán szakemberekkel a „tiszta szén” technológiával kapcsolatban, amelynek célja a borsodi szénvagyon mielőbbi hasznosítása. Ehhez a Japán Energiakutató Intézet munkatársai ez év nyarára készítik el a teljes komplett tanulmánytervet. Kedvező piaci környezetben már 2017-ben létrejöhet az a projektcég, amely térségünkben megkezdheti a konkrét tervezési feladatokat. Számtalan, a polgárok életét javító intézkedést kezdeményeztem a magam nevében és az Ózd város polgáraiért létrehozott Rombauer Alapítvány alapítójaként. Választókerületemben, a több mint 70 településen nagyon sok civil szervezet fordult hozzám támogatásért, és a lehetőségekhez mérten igyekeztem mindnek segíteni.

FEJLESZTÉSEK BIZTOSA

Büszke vagyok rá, hogy a megyei képviselők közül én kaphattam meg a fejlesztésekkel kapcsolatos miniszteri biztosi megbízást. Talán köszönhető ez annak a közel 20 évi, a megyében végzett munkámnak, amelyet a gazdaságban, kultúrában, illetve a közigazgatásban – a megyei közgyűlés alelnökeként – végeztem. A megyei fejlesztési koordináció során találkozók szervezésével, egyeztetések lefolytatásával jól látható együttműködések alakultak ki az önkormányzatok, a gazdaság helyi szereplői és a civil társadalom tagjai között. Ezek az együttműködések pályázatokban, projektekben és forint milliárdokban fejezhetők ki a közeljövőben.

Vissza