HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Köztisztviselők ünnepe a Megyeházán

2016. június 29. (szerda) 13:13
 
Húsz évvel ezelőtt nyilvánították július 1-jét a köztisztviselők napjává. A jeles esemény alkalmából szerdán délelőtt rövid ünnepi megemlékezést tartottak a Megyeházán, amely keretében elismeréseket adtak át.

Dr. Kovács János, megyei főjegyző nyitotta meg a házi ünnepséget. Köszöntötte a közgyűlés elnökét és a kollégákat, majd felidézte az ünnep történetét, amely neve 2011-től hivatalosan köztisztviselők és kormánytisztviselők napja.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy kifejezetten jó a kollégák által végzett munka minősége. Megköszönte a megyenap megszervezését és lebonyolítását, az egész éves munkát. Kitért rá, hogy nyár lévén most jön a szabadság, a regenerálódás ideje, majd az ősszel esedékes szakmai feladatokról szólt röviden.

[0_960] koztiszt4.JPG

Ezt követően dr. Kovács János beszédében visszaemlékezett arra, hogy tíz éve vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatalát. Ez alatt az idő alatt egyetlen törvényességi észrevétel sem érkezett, ami jelzi a hivatal munkájának a minőségét. Kitért arra is, hogy 2012-ben a megyei önkormányzatok átszervezése kapcsán törésmentesen zajlott le az intézményfenntartóból a területfejlesztésre történő átállás. Zárásként megköszönte a kollégák munkáját.

Az ünnepség végén elismeréseket, díjakat adtak át. Szakmai tanácsadó címet kapott Tóthné dr. Majoros Mária, dicsérő oklevélben részesült dr. Fedor Edit és dr. Bodnár Márta.

Vissza