HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Mindenki a rockzenét szereti a bandából

2016. július 17. (vasárnap) 15:16
 
A húst hússal szeretik enni és szívesen ülnek keleti autóba az Irigy Hónaljmirigy zenekar tagjai, akiket július 30-án Kurityánban, a rockfesztiválon láthat megyénk közönsége. Ennek apropóján kérdeztük Sipos Pétert a zenekar frontemberét.

– Tavaly volt negyedszázados a zenekar, amely töretlen sikerrel és szinte tagcserék nélkül tapossa immár a 26-dik évét. Minek tudható be, hogy ilyen jól működtök együtt?

– Alapvetően egy felé jár az agyunk, és nem görcsölünk rá a feladatokra. Élvezzük, amit csinálunk, és még vakációzni is együtt járunk, jókat röhögünk mindenen, szóval igazi baráti kapcsolatról van szó, ami alapja egy jól működő közös munkának.

– Könnyebb, vagy nehezebb „alanyt”, dalt találni a feldolgozásokhoz ma, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt?

– Valamivel nehezebb mert a jelenlegi előadók, kevés kivétellel „arctalanok“. Mennek a dalaik a rádióban, de azt sem tudjuk, hogy néznek ki, vagy tök egyformák.

[2_960] ihm_1994.jpg

– Mindenféle stílusú dalt feldolgoztok, mi az a zenei irányzat, ami közelebb áll hozzátok, illetve milyen stílusú zenét lehet könnyebben feldolgozni, kifigurázni, már, ha van ilyen?

– Alapvetően, a rockzenét szereti mindenki a bandából, sőt Tomi lett az újjá alakult Sing-Sing énekese, Peti két bandában is énekel, a Triászban, és a Zártosztályban, ahol egykori Edda tagokkal muzsikál együtt. A stílus a kiválasztott daloknál mindegy, ha paródiát akarunk készíteni, lényeg hogy ismert legyen, és jól megfogható vagy zenei, vagy külső jegyeiben.

– Hogy telik a nyár munka szempontjából, sok helyre jártok-e fellépni, dolgoztok-e mostanság valamin?

– Mindössze egy hétvégét hagytunk ki a nyáron, mert rengeteg a fellépésünk. Ősszel amerikai turnéra indulunk, így most arra is készülünk, összerakunk hozzá egy extra műsort.

[1_960] 2i.jpg

– A kurityáni rockfesztiválon nagy szerepet kapnak a négykerekűek. Ti mennyire vagytok autófanok, fontos-e, hogy keleti, nyugati, és milyen márkájú egy autó?

– Szinte minden férfi szereti a szép autókat, így mi is, de nem csinálunk presztízskérdést abból, hogy milyen autóba ülünk. Többen Suzukival járunk, de soha nem ülnénk be egy BMWbe! – teszi hozzá nevetve. – Mi is keleti kocsikkal kezdtük, volt kispolski, Wartburg, Lada, így szeretjük ezeket a márkákat.

– Tipikus orosz és amerikai ételek is lesznek a fesztiválon, mi a kedvenc ételetek, illetve mit kóstoltok majd meg szívesen Kurityánban?

– Legjobban az ingyen ételeket szeretjük és a húst hússal!! De azt nagyon.

(Vajtó László)

Vissza