HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Még elérhető az ültetvénytelepítési támogatás

2016. július 27. (szerda) 13:18
 
A vidékfejlesztési program keretében 19 milliárd forint áll rendelkezésre kertészeti ültetvénytelepítésre, a februárban meghirdetett pályázatra eddig 353 tender érkezett, mindössze 9,82 milliárd forint értékben, így a keret közel fele rendelkezésre áll- jelentette ki a Miniszterelnökség munkatársa szerdán a Fejér megyei Tordason.

Fülepi János beruházási referens a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (NÉBIH-NKI) által szervezett kajszi fajtabemutatón hozzátette, hogy a támogatás összege elérheti a beruházás értékének 70 százalékát is több fiatal gazda együttes pályázása esetén, illetve maximális összege kollektív tendernél 150 millió forint.

Felidézte, az EU által elfogadott vidékfejlesztési program kerete 1300 milliárd forint, ennek 44 százaléka beruházásokra használható fel, egyebek mellett a kertészeti ágazatban. A pályázás feltétele a legalább 6 ezer euró értékű üzemméret és az, hogy a gazda vagy cég árbevételének fele mezőgazdasági tevékenységből származzon.

A konvergenciarégiókban a beruházás 50 százalékát, Közép-Magyarországon 40 százalékát érheti el a támogatás mértéke, erre jön még fiatal gazdák esetében a 10 százaléknyi plusz támogatás.

Hangsúlyozta, hogy novembertől 15 milliárd forintos keretből igényelhető támogatás kertészeti gép beszerzésre. A feltételek hasonlóak, kivéve, hogy a felvehető támogatás maximális összege egyéni gazdálkodó esetében 10 millió, kollektívánál pedig 20 millió forint.

Ugyancsak a következő időszakban jelenik meg az öntözésre igényelhető pályázat, 49,5 milliárd forint értékben - mondta Fülepi János.

A rendezvénynek a NÉBIH-NKI tordasi fajtakísérleti állomása adott otthont, ahol 90 hektáron folytatnak fajtakísérleteket és egyedülálló kajszi ültetvényekkel rendelkeznek. Lukács József a NÉBIH-NKI elnökhelyettese elmondta: a nemesítés során arra koncentrálnak, hogy minél későbbi érésű kajszi fajtákat hozzanak létre, amivel június utánra is kiterjeszthető a kajszibarack szezonja, ez pedig több bevételt jelenthet a termelőknek.

A fajtabemutatón 23 fajta barackkal ismerkedhettek meg az érdeklődők, és Lukács József okleveleket adott át olyan társaságok képviselőinek, amelyek államilag újonnan elismert gyümölcsfajtákat hoztak létre.

A kilenc új gyümölcsfajta között 7 alma, 1 málna és 1 sajtmeggy szerepelt.

(MTI)


Vissza