Olimpia után
2016. augusztus 26. (péntek) 00:07Nyolcszor állhattak a magyarok a dobogó legmagasabb fokára, ennyiszer hallhattuk a számunkra legszebb, harangos, újra hangszerelt Himnuszt. A különböző szempontú ország-összehasonlító statisztikák is nagyon imponálók, ez manapság hazánk legjobb reklámja, imázsteremtő ereje. „A magyar név megint szép” lett, „méltó régi nagy híréhez”. A nagy lelki összeborulás, megerősítés időszaka lett számunkra a riói olimpia.
És még a fanyalgók hangja is elvékonyodott. Például csak akkor véltem meghallani belőle valamit, miután egy-egy szép eredmény láttán a nem igazán sportoló családom felugrált a fotelból és azt ordította, hogy „győztünk”! Némelyik médium kioktatása szerint ez nagyon helytelen viselkedés, mivel olimpikonjaink a saját, nagyon kemény munkájuk által megérlelt gyümölcsüket aratták le, magántermés az, amibe mi ne akarjunk idehaza csak úgy beleharapdálni, nekünk az ő győzelmükhöz nincs semmi közünk. Szerintem viszont, aki azt nem érti, hogy az egyén eredménye és kudarca közösségivé válhat, annak valami hibádzik a kollektív tudatával, és nem tudja, hogy a nemzeti érzés egy olyan mi-azonosságtudat, amitől nem félni kell, hanem erőforrásul használni. Az olimpia (egyelőre) ezt a szemléletet erősíti azzal, hogy a díjátadáskor nem az aranyérmes egyéni nótáját húzzák el, hanem országának himnusza csendül fel, és nem az illető (tudom-is-én) óvodáskori jele lobog a zászlórúdon, hanem az adott ország zászlaja. Milyen szépen írta Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnokunk: „Ha tehetném, mindenkinek adnék egy darabot az aranyérmemből, mindenkihez juttatnék azokból a csodálatos érzésekből, amelyek bennem kavarogtak a magyar himnuszt hallgatva a dobogón.” De hivatkozhatok arra is, hogy az amerikai sajtó szerint az USA olimpiai éremtáblázata visszatükrözi az amerikai társadalom nagyszerűségét. Hát a magyar – mikor nálunk az egy főre eső érmek száma hétszer több mint az amerikainak – nem ugyanezt teszi?
Egy másik apró, de jellegzetes műfanyalgás szerint szexistának, hímsovinisztának minősíttetett az egyik közszereplőnk – még a második magyar arany (Szász Emeséé és Katinka első érme) után – megeresztett mondata, mely szerint: „minden sikeres nő mögött egy férfi áll”. Tisztelt nőtársaim! Legalább nekünk legyen egy kicsivel több humorérzékünk! Igazán megengedhetjük magunknak, miután a nyolc magyar aranyból hét nőknél landolt. És különben is: nem kell verébre ágyúval lőni. Ebben az ártatlan mondatocskában csak annyi van, amennyi a „minden sikeres férfi mögött egy nagyszerű nő áll” szólásban. Vagyis, hogy egymásra vagyunk utalva, s így fölösleges egymásra utáltatni magunkat. Engem néha már fáraszt a „nemek harca”, ne játsszuk el ott is a kiszolgáltatottságot, ahol az egyáltalán nincs. Vegyük észre: néhány statisztikai adatban mi úgy „győzünk”, hogy abból csak veszteségük lesz a lányainknak. Például kinek jó az, hogy a friss diplomások között másfélszer annyi nő van, mint férfi?
Úgyhogy marakodás helyett inkább fogjunk össze mi, asszonyok és férfiak! Profitáljunk saját és egymás eredményéből, sikeréből! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza