HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Advent idején

2016. november 28. (hétfő) 13:43
 
Pilinszky János költőt idézve: "Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart."

Megkezdődött az advent, meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún, a keresztény hagyományok szerint ez a hitet jelképezi és a színe a lila. Elkezdődött a lelki legtisztulás, a várakozás. Ahogy egymás után gyúlnak ki a gyertyák, úgy erősödik a fény, közeleg a megváltó kis Jézus születése. Erre emlékezik a keresztény világ  Rómától Maniláig és készül a karácsonyra.

[0_960] DSCN0615.JPG

Készül Miskolc, megyénk és Magyarország is. Nem csak a templomokban, hanem a köztereken is. Majd minden településen van ünnepi díszkivilágítás, adventi koszorú gyertyákkal. Felvételünk Miskolcon készült. Ezzel a képpel kívánunk minden olvasóknak gondolatokban, érzelmekben gazdag adventet!

Vissza