HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
autó-motor-sport

Idén is triatlon-ünnep lesz Tiszaújvárosban

2017. július 12. (szerda) 08:21
 
Tiszaújváros ezen a nyáron ismét a triatlon fővárosa lesz, hiszen nem kevesebb, mint 44 ország, közel 300 versenyzője látogat el a településre.

  A 21. ITU Triatlon Világkupát és az ETU Triatlon Junior Európa-kupát is magába foglaló, nagyszabású kulturális programokat, szabadidősport eseményeket is magába foglaló,  július 15-23. között megrendezendő  19. MOL  Petrolkémia Triatlon Nagyhét részleteit a mai napon ismertették a sajtó képviselőivel a Sportcentrum melletti, nemrégiben szépen felújított  „Brigádházban”.

[5_960] IMG_4789_foto_varga-tamas.JPG

- Településünk – a világon egyedülálló módon -  immáron huszonegyedik éve fogadja megszakítás nélkül világkupa futamon a triatlonsport élvonalába tartozó versenyzőket,  tizenkilencedik éve rendezzük meg a Triatlon Nagyhetet – mondta a jelenlevők köszöntését követően Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a Szervező Bizottság (SZB) társelnöke. – Idén is ünnepelni fog a város, a triatlonvilág! A kis- és nagy közösségeket építő sport ünnepét üljük majd. Jogszabályváltozások miatt önkormányzatunk anyagi lehetőségei szűkültek 2017-ben. A Triatlon Nagyhét és a világkupa futam támogatásáról azonban nem mondtunk le, költségvetésünkből - közösen a MOL Petrolkémiával - a „Tiszaújváros jövőjéért” Alapítvány révén változatlanul vállaltuk a szükséges források biztosítását. Vállaltuk, mert a tiszaújvárosiak szeretik a sportot, a kultúrát, a triatlont, a Triatlon Nagyhetet.  A versenyzők és a szervezők felkészültek, minden adott ahhoz, hogy ismételten világszínvonalú, izgalmas versenyeket lássunk. Biztos vagyok abban is, hogy ezrek futnak, kerékpároznak, mozognak majd a tömegsport-rendezvényeken, és ezrek lesznek esténként a város főterén is a kulturális, szórakoztató programokon. Bízom a sikerben, mert a város lakossága számtalanszor bizonyította, hogy jó házigazdája és aktív résztvevője az eseménynek! 

[9_960] IMG_4976_foto_varga-tamas.JPG

Csapatban, a közös eredményekért

A sportban és a MOL Petrolkémiában számos közös pont van. Csapatban, együtt dolgozunk azért, hogy céljainkat elérjük, és kiemelkedő teljesítményt nyújtsunk. A kitartás minden esetben meghozza az eredményt. Ezek az eredmények hajtanak mindnyájunkat; a sportolók ezért edzenek, munkatársaink ezért dolgoznak a hét minden napján. A Triatlon Nagyhét Tiszaújváros ikonikus rendezvénye, ezért fontosnak tartjuk, hogy a város és a MOL Petrolkémia közös alapítványa kiemelten támogassa az eseményt” – hangsúlyozta egyebek mellett Huff Zsolt, a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója.  

A magyar triatlon biztos pontja

 [8_960] IMG_4859_foto_varga-tamas.JPG

Szabó Zita egykori triatlon olimpikon, a Magyar Triatlon Szövetség főtitkára:  - Én indultam még itt olyan világkupán, amikor a Tisza hullámait is le kellett küzdenünk.  Azóta folyamatosan fejlődik a tiszaújvárosi világkupa, mely biztos pontja a magyar triatlon életnek, ráadásul versenyzőink közül nagyon sokan itt  kapcsolódhatnak be először a sportág nemzetközi vérkeringésébe. Nagyon köszönöm a Tiszaújvárosi Triatlon Klubnak, a tiszaújvárosiaknak, hogy több, mint két évtizede kitartóan megrendezik ezt a rangos eseményt, melyben mi büszkén vállalunk partnerséget!

[3_960] IMG_4768_foto_varga-tamas.JPG

Olimpikonjaink is a mezőnyben

Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke kiemelte, hogy ebben az évben 44 ország, közel 300 sportolóját fogadhatják Tiszaújvárosban. Az elmúlt évekhez hasonlóan az itteni a szezon egyik legnépesebb ITU Világkupa- és ETU Junior Európa-kupa futama. Valamennyi legutóbbi magyar olimpikon és Ifjúsági olimpikon rajthoz áll nálunk, kivéve a 2014-es tiszaújvárosi vk-ezüstérmes Vanek Margitot, aki kismamaként fog szurkolni a helyszínen - folytatta a versenyzőként Európa-bajnoki ezüst-és bronzéremmel is büszkélkedő sportvezető. – Örömmel számolhatok be róla, hogy a július 23-án, vasárnap a Sport1 csatorna élő közvetítést ad a döntőkről, melyet az interneten is követni lehet majd, így még jobban megmutathatjuk Tiszaújvártost országnak-világnak.

[4_960] IMG_4868_foto_varga-tamas.JPG

Világkupa-menők is érkeznek

A nagy érdeklődés egyik legfőbb oka az elődöntős-döntős lebonyolítási rendszer, melynek során a legjobbak kétszer teljesíthetik a sprint távot (750 méter úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás). tudtuk meg Márkus Gergely versenyigazgatótól, a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatójától. - Idén Izland íratkozik fel az eddigi résztvevő nemzetek sorába. Lesz egy szíriai versenyzőnk is, aki menekült státuszban él Németországban, és nemzetközi szövetségünk Team ITU-programja segíti versenyzését. A nyílt junior Ek-ra Dél-Afrikából és Kanadából is jönnek.  A tíz magyart számláló férfi mezőnyben hazánk első világkupa-győztese, Vanek Ákos ismét ott lesz, csakúgy, mint két riói indulónk, Ifj. Faldum Gábor és Tóth Tamás, akik mindketten álltak már a magyar világkupa dobogóján - Rajtuk kívül az U23-as világbajnoki bronzérmes Bicsák Bence is kellemes meglepetést okozhat. Büszkék lehetünk rá, hogy két tiszaújvárosi színeket képviselő versenyző, a tavaly a top 10-ben végzett Dévay Márk és a most debütáló Lehmann Bence is a mezőnyben lesz.  Szerepel a rajtlistán a francia Anthony Pujades, aki 5 éve bronzérmes volt Tiszaújvárosban,  az orosz Alexander Brukhankov, aki 2009-ben volt itt ezüstérmes, majd utána is sokszor volt dobogón és annak közelében a világversenyeken, valamint a svájci Florin Salvisberg, aki  2013-ban állhatott fel az újvárosi dobogó legmagasabb fokára.  A hat magyart, köztük több “első bálos” fiatalt is felvonultató női világkupa mezőny tagja lesz a holland Maaike Caelers, aki 2009-ben junior Ek-t nyert Tiszaújvárosban, majd 2012-ben a világkupa-ezüstöt vitte haza a Tisza-parti településről és ezen kívül világkupát nyert Alanyában, éveken át rendszeres tagja volt a top 10-nek a világ szinte minden pontján. Az amerikai Renee Tomlin címvédőként térhet vissza Tiszaújvárosba. Olimpikonunk Kovács Zsófia, aki tavaly, a lisszaboni Európa-bajnokságon megszerezte hazánk első felnőtt egyéni érmét, egy bronzot, és második lett Tiszaújvárosban, most is joggal pályázik a pódiumra. Idei jó formáját bizonyítja, hogy a nemrégiben, az ausztriai Kitzbühelben megrendezett Európa-bajnokságon a nagyon előkelő 9. pozíciót harcolta ki. A juniorok viadalán, újdonsült mix-váltó Európa-bajnokaink közül Putnóczki Dorka, vagy  Lehmann Csongor révén akár győzelmi eséllyel is számolhatunk, de csapattársuk, Mátyus Lili is odaérhet a dobogóra.

[6_960] IMG_4906_foto_varga-tamas.JPG

 “A város a te nappalid!”

dr. Fülöp György önkormányzati összekötő, Tiszaújváros alpolgármestere: - Nem volt és soha nem lesz olyan tiszaújvárosi triatlonos sajtótájékoztató, ahol a sportág meghonosítójáról, a világkupa és triatlon nagyhét szellemi atyjáról, dr. Márkus Gáborról ne emlékeznénk meg.  Köszönet a családnak, a rendezőknek, az önkénteseknek, hogy az önkormányzat, az önkormányzati cégek, a támogatók segítségével tovább viszik az ő örökségét!  Az elmúlt években sosem volt semmi gond a tömegrendezvényeken, melyhez idén is az kell, hogy mindenki betartsa a közösségi együttélés szabályait és kulturáltan szórakozzon. Az, hogy mindig minden a helyén legyen, megfelelően működjön, hatalmas munkát igényel az érintettektől, de azt gondolom megéri! Ebben az évben újdonságként, a kis tó mellett szelfi-pontot alakítunk ki, „ A város a te nappalid!” mottóval. Ezzel is  szerethetőbbé kívánjuk tenni településünket az itt élők és az  ide látogatók körében. 

[1_960] IMG_4940_foto_varga-tamas.JPG

Ezrek mozgásban, sztárok a színpadon

Márkus Balázs, az SZB társelnöke, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnökségi tagjától megtudhattuk, hogy  az új időpontban, a július 15-inyitónapon megrendezendő Jabil 1/3 Maraton nemzetközi utcai futóversenyt, mely az idei Jabil 3próba szabadidősport eseménysorozat befejező száma is, futóbarát (árnyékosabb és érdekes vonalvezetésű) és városbarát (kevesebb lesz az útlezárás) új pályán rendezik meg.    A hagyományosan ezreket megmozgató szabadidősport programok – evezés, futás, kerékpározás, duatlon-váltó, turista triatlon, streetball, lábtenisz, sakk -  mellett  „visszatér”, a tóátúszással színesített  extrém-váltó.  A nagyszínpados kulturális programok közül a Tóth Vera-Tóth Gabi, a Hobo és Deák Bill Gyula, Charlie, a Zenevonat LGT-sztárokkal, a Paddy and the Rats, a Kelemen Kabátban, az Intim Torna Illegál, Korda György és Balázs Klári, Veréb Tamás  és a Mystery Gang fellépését emelhetjük ki, de a Kreaktív-színpadon is nagyon nívós együttesek szórakoztatják majd a nagyérdeműt. 

Világvárosok között

  Az idei világkupa sorozat hetedik, Cape Town (Dél-Afrika), Mooloolaba (Ausztrália), New Plymouth (Új-Zéland), Chengdu (Kína), Madrid (Spanyolország) és Cagliari (Olaszország) után harmadik európai állomásaként találkozik Tiszaújvárosban a triatlon elit.

Tiszaújváros után még 8 futamon - Yucatan (Mexikó), Karlovy Vary (Csehország), Huelva (Spanyolország), Weihai (Kína), Sarasota (USA), Tongyeong (Dél-Korea), Salinas (Ecuador), Miyazaki (Japán) lesz lehetőségük a sportolóknak  az értékes világkupa-pontok gyűjtésére.  

[7_960] IMG_4954_foto_varga-tamas.JPG

A sajtótájékoztatót megtisztelte jelenlétével  Pálffy Gábor, a támogató „Tiszaújváros Jövőjéért” Alapítvány kuratóriumi elnöke is. 

(fotók: Varga Tamás)

Vissza