HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Béka már van, a királyfira még várni kell

2017. augusztus 2. (szerda) 13:17
 
Különös látvány fogadja Mályi közepén, a Széchenyi és Vörösmarty utca kereszteződésében a tó felé haladókat.

A közelmúltban  kivágtak néhány öreg fát, de a  tuskók ott maradtak a földben. A falu polgármestere Viszokai István gondolt egyet és felkérte a helybeli fafaragót, Honti Zoltánt, hogy vésse  a törzsekbe az álmait.

[0_960] fabeka.jpg
 Közmunkások kivitelezésében új járda épül, parkosítás kezdődik. Felépül a fedett buszváró. a kis téren pedig további szoborpark és hangulatos kiülők valósulnak meg, természetesen sok virággal. Az első béka nagy sikernek örvend a gyerekek körében, már próbálkoznak a puszival és várják a királyfivá változást.

Vissza