HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Koncz Ferenc: ismerem az itt élők lelkét

2017. november 2. (csütörtök) 08:36
 
A megye ismert és elismert közéleti személyisége, polgármester. Akkor elégedett, ha sikerül megvalósítani a közös terveket, ha a közösség profitál munkájának eredményéből. Koncz Ferenccel, Szerencs polgármesterével beszélgettünk.

– A kívülálló számára úgy tűnik, egész eddigi tevékenysége során kettős elvárást fogalmazott meg önmagával szemben: egyrészt életben tartani a város múltját jelentő hagyományokat, másrészt: minden lehetőséget megragadni a fejlődésre…

– A családom, a származásom, a vallásos neveltetésem folytán a hagyományok mindig is fontosak voltak számomra. A gyökereimből következik, hogy a vidéki, kistelepüléseken élő emberek közel állnak hozzám. A Hegyaljára és Zemplénre jellemző mezőgazdaság, az ehhez kapcsolódó kultúra a sajátom, hiszen részese vagyok. Ismerem az itt élők lelkét, tudom mik a számukra legfontosabb értékek. Fontosnak tartom a hagyományokat apaként és a múltat tisztelő emberként is. A történelem – bár szenvedélyesen szeretem tanári szakomat, a matematikát is – a hobbim. Büszkeséggel tölt el és tartást ad, hogy ez a Rákócziak, Bocskai és a kurucok földje, ez a vidék adta a hazának Kossuth Lajost. Hiszem, ezzel nem csak én vagyok így, még ha nem is beszélünk ezekről naponta. Közelmúltunk emlékei legalább ilyen fontosak, így az élelmiszeripari hagyományok is, mert ez az, ami régióközponttá tette Szerencset. A cukorgyártásnak sajnos vége, de a csokoládé megmaradt és rendkívül gazdag a térség mezőgazdasági kultúrája, ami a jövőnk egyik pillére. Vallom, a múltat tisztelni kell, de ez számomra nem csak „visszamerengést” jelent. A jövő rengeteg kihívást tartogat, melyekre jó válaszokat kell adnunk, ki kell használni egyedülálló adottságainkat, vagyis fejlődni, fejlődni, fejlődni kell!

[3_960] koncz-ferenc-2.jpg

– Konkrétan mik lehetnek Ön szerint a jó válaszok a jövő kihívásaira?

– A jelenben és a jövőben is a munkahelyteremtésnek kell első helyen állnia. Olyan munkahelyeket kell létrehozni, amelyek megfelelnek a kor elvárásainak és forgalomképes terméket kínálnak. Zsákutcába vezetnek azok az elképzelések, amelyeket nem igazol vissza a piac. Meggyőződésem, hogy fejleszteni, korszerűsíteni, versenyképesebbé kell tenni az olyan hagyományos ágazatokat, mint a borászat és a csokoládégyártás. Nagy lehetőségek előtt áll a turizmus és az idegenforgalom, erősíteni kell az élelmiszeripart, mert biztos vagyok benne, hogy az egészséges élelmiszerek termesztése és feldolgozása egyértelműen a „kiemelten keresett termék” kategóriába tartozik majd a jövőben. Mindezeken túl szükség van további, a kor kihívásaira választ adó vállalkozásokra. Nekem például egyik vesszőparipám az energetika. Erőművek létrehozása itt, a világörökségi tájon nem jöhet szóba, de koncentrálhatunk az energia megtakarításra, a környezetbarát technológiákra. Konkrét példa erre a Szerencsen már működő LED üzem. Nyitott a lehetőségek tárháza: az építőipari szigetelőanyagok gyártásától az ipari parkok fejlesztéséig, ami vonzóbbá teheti a betelepülést a vállalkozások számára. Vannak kiváló minták a térségünkben, mint például Szikszón a Hell-beruházás, Tiszaújvárosban a hagyományos vegyipar mellett, a fürdőnek köszönhető gyógyturizmus megerősödése, vagy Tokajban a borturizmus. Fontos ezeknek a további fejlesztése, hiszen ott ezek a piac által visszaigazolt termékek.

[1_960] koncz-ferenc-3.jpg

– Egy kicsit evezzünk személyes vizekre. Közéleti emberként nagyon elfoglalt, rengeteget dolgozik. Kikre számíthat a mindennapokban?

– Elsősorban és mindenekelőtt a családomra. Az általuk nyújtott biztos háttér nélkül nem tudnék eredményes munkát végezni. A feleségem – bár neki is megvannak a maga feladatai – mindig mellettem áll. Zsófi lányom – aki már férjhez ment – sokat segít, és ikerfiaim, Bence és Ferkó is támogatnak. Szerencsés vagyok, mert 20-30 éves barátságokkal büszkélkedhetek, ami szintén sok erőt ad, és az is tény, hogy a jó célok elérése érdekében mindig jó embereket tudhattam magam mellett. Így volt ez akkor is, amikor a megyei közgyűlés alelnökeként dr. Ódor Ferenc elnök úr mellett dolgoztam.

[2_960] koncz-ferenc-4.jpg

– Lokálpatrióta szerencsi polgármester, aki elkötelezetten dolgozik a térség fejlődéséért is. A polgármesterként végzett munkájáért megkapta az „Év polgármestere” kitüntetést, a megyénkért végzett tevékenységét pedig a „Zemplénért” elismerő címmel köszönte meg a Zempléni Településszövetség. Melyikre büszkébb, melyik áll közelebb a szívéhez?

– Talán meglepő, amit mondok, de nem érdekelnek a kitüntetések, nem ezért dolgozom, nem ez hajt. Aztán persze az is igaz, hogy jólesik, ha észreveszik, értékelik a munkámat. Igazán az tölt el elégedettséggel, ha valamit sikerül jól megvalósítanunk, ha elérünk egy célt. Legutóbb talán a Csokoládé Fesztivál teltházas programjain, a rengeteg jókedvű embert látva éreztem úgy: ezt jól csináltuk!

(fotók: Kulcs Magazin)

Vissza