HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
színes

Százmillió forintos beruházással újul meg az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont

2017. november 8. (szerda) 10:03
 
Hét évvel ezelőtt nyitott meg újra az egykori Erzsébet fürdő. Az épületbe akkor alternatív gyógyászati központ költözött.

– Néhány orvossal, pár rendelőben kezdtünk – mondta Mohácsi Gábor, az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont tulajdonosa pénteki sajtótájékoztatóján az épület Kupolatermében. – A miskolciak részéről nem volt jelentős igény az alternatív gyógymódokra, ezért két év elteltével a hagyományos orvoslás felé fordultunk. Ma már hatvanhat orvossal, huszonkét rendelőben, negyvenhét szakrendeléssel, közöttük tizenhatféle gyermek szakrendeléssel és a laborvizsgálatok ötszázöt fajtájával várjuk a betegeket – tette hozzá Mohácsi Gábor.

Mint azt a tulajdonos elmondta, az épületet felújítják. Először a Szent István térre néző oldalt tették rendbe. Ezzel egy régi adósságot törlesztettek a miskolciak felé. A külső szigetelés és a burkolatcsere után a belső munkák is megkezdődtek. – Még nyolc új rendelőnk lesz. Folyamatosan bővülünk: vásároltunk egy harmincmillió forintba kerülő ultrahang berendezést, de csontsűrűségmérővel is fejlesztettük szolgáltatásainkat – mondta az egészségügyi centrum tulajdonosa. – Nekünk a legfontosabb, hogy aki belép ide, ne féljen attól, hogy orvoshoz jön. Illattal, színekkel, sok virággal és a kolléganők mosolyával tesszük otthonosabbá szolgáltatásaink helyszínét – hangsúlyozta Mohácsi Gábor

[1_960] 2e.jpg

A gyógyászati központba előzetes bejelentkezéssel lehet időpontot kérni. – A gyerekszemészetre három hét a várakozási idő, de a legtöbb rendelésnél elmondható, hogy egy héten belül sorra kerülnek a betegek – mondta a tulajdonos. – Egy beteggel egy orvos minimum tizenöt percet, maximum háromnegyed órát foglalkozik. Az előre egyeztetett időpontokhoz megpróbáljuk szigorúan tartani magunkat, hogy ne raboljuk a vendégek/betegek idejét. Ha mégis várakozni kell, azt valamilyen ajándékkal kompenzáljuk. A várost és a megyét látjuk el elsősorban, de sokan érkeznek hozzánk külföldről is. Jelenleg a szolgáltatások összetettsége, a műszerezettség és a színvonal tekintetében egyedülállóak vagyunk Magyarországon – összegezte Mohácsi Gábor

Az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpontban egyebek mellett van állapotfelmérés, nőgyógyászat, gyermek-egészségügyi központ, felnőtt ultrahang diagnosztika, röntgen, labor, plasztikai sebészet, horkolás centrum, amiket lézeres kozmetológiai beavatkozások és masszázsok egészítenek ki.

Vissza