HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Az éghajlatváltozásról vetélkedtek

2017. december 5. (kedd) 09:51
 
Miként járul hozzá iskolám az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez? – címmel rendezett középiskolai versenyt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. A döntőt hétfőn a Megyeházán tartották meg.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a résztvevőket. A verseny háttereként elmondta, hogy a megyei önkormányzat 30 millió forint támogatást nyert el a klímastratégia és a módszertan elkészítésére és a kapcsolódó tudatformálásra. A dokumentumot szeptemberi ülésén elfogadta a közgyűlés, jelenleg zajlik a „társadalmasítása”. Működik a klíma platform. Felidézte, hogy tavasszal az ovisokat és általános iskola alsó tagozatosait célozták meg egy rajzpályázattal, amelyet most a középiskolás korosztály vetélkedője követ.

[0_960] klimavet8.jpg

Az elnöki köszöntőt követően levetítették a csapatok által készített videókat, majd röviden szóban is bemutatkoztak és kezdődhetett az érdemi vetélkedő, amelyen olyan feladatok vártak a diákokra, mint például az éghajlatváltozással kapcsolatos szerepjáték vagy  a témához kapcsolódó puzzle kirakása. Az utolsó feladatnál a kreativitás mellett a kézügyességre is szükség volt, mivel egy nagy rajzlapon fel kellett vázolni milyennek képzelik megyénket 20 év múlva.

A vetélkedőt a Zöld jobb csapat nyerte, második az Ökocsajok, a harmadik pedig a Zöld pacnik lett. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítő tanároknak.


Vissza