2017.december.27 (szerda) Még néhány napig választhatnak a kisvállalkozók

Még néhány napig választhatnak a kisvállalkozók

December utolsó napján lejár a kisadózók tételes adójára (kata) és a kisvállalati adóra (kiva) áttérés határideje - hívta fel az MTI figyelmét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben.

Az NGM rámutatott: ha egy adózást váltó vállalkozás már januártól élni szeretne a kedvezményes adózási módok, illetve az alanyi áfamentesség előnyeivel, 31-én éjfélig az erre vonatkozó nyilatkozatot el kell juttatni az adóhivatalnak.

A minisztérium közleményében arra is kitért: annak a cégnek mindenképp érdemes átgondolni a kivára-váltást, amelyiknek a bértömege nagyobb a nyereségénél vagy növekedésre fordítja vissza a profitját. Kivára váltani bármikor év közben is lehet, de a 2017-es zárás miatt legkésőbb december 31-ig célszerű dönteni - tették hozzá.

A minisztérium kiemelte, hogy akik még idén választják a katát, amely minimális adminisztrációval és közteherrel jár, azok a teljes 2018-as évben így adózhatnak. A kata bevételi határa idén januártól duplájára, 6 millió forintról 12 millióra nőtt, a kisadózók által fizetendő adó jellemzően mindössze havi 50 ezer forint kiadást jelent - emlékeztetett az NGM.

Az alanyi áfamentességet szilvesztert követően legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások - mutatott rá az NGM közleményében. Az alanyi mentesség 2018-ra akkor választható, ha a vállalkozás bevétele sem 2017-ben ténylegesen, sem 2018-ban "várhatóan, illetve ténylegesen" nem haladja meg a 8 millió forintot.

A közlemény szerint a kormány mindent elkövet azért, hogy már 2019-re másfélszeresére nőhessena mentesség határa, de ezt az Európai Uniónak engedélyeznie kell.  A csatlakozási szerződésben rögzített alanyi áfamentesség maximális értékhatára 8,8 millió forint, a kormány ennek emeléséről szóló derogációs kérelmét már benyújtotta a Bizottságnak.

Szilvesztert követően az alanyi mentességet legközelebb már csak a 2019-es adóévre választhatják a már működő vállalkozások.

A kedvező adózási mód bejelentésére szolgáló nyomtatványok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapjáról (www.nav.gov.hu) tölthetőek le, és az ügyfélkapun keresztül, illetőleg - egy kivétellel - postai úton, vagy személyesen is benyújthatóak.

(MTI)

« Vissza
Impresszum | Közérdekű adatok | Adatvedelmi nyilatkozat