HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

Arnóti lakodalmas testvértelepüléssel

2018. október 15. (hétfő) 10:04
 
Arnóton sikerült hagyományt teremteni a népszokásokat felelevenítő, bemutató lakodalmassal és vőfély találkozóval, amelyre a Kárpát-medence minden nagyobb, magyar lakta régiójából érkeztek résztevők. A rendezvény keretében írták alá a kárpátaljai Zápszony és Arnót testvértelepülési megállapodását. A rendezvényen részt vett Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A házasságkötéshez számos népszokás kötődött a magyar népi kultúrában, amely a modernizáció és a globalizáció együttes hatására mára erősen visszaszorult, azonban Arnóton elhatározták, hogy megőrzik, bemutatják, népszerűsítik ezt a kulturális kincset. A szombati, egész napos rendezvény is nagy sikert aratott az érdeklődők körében. Az utánpótlásra gondolva újdonságként a kis vőfélyek versenyét is megrendezték.

[0_960] arnot.jpg

Köszöntőjében Török Dezső gratulált a szervezőknek a munkájához, kiemelte a népi értékek megőrzésének a fontosságát. Kiemelte, hogy az ízes magyar beszéd megőrzése ugyan olyan fontos, mint a gasztronómiai és kulturális hagyományok tovább örökítése. A testvértelepülési szerződés aláírását követően Szandi adott koncertet.

A rendezvényen készült további képeinket itt tekinthetik meg:  https://www.facebook.com/pg/kulcs.kozeletkulturacsalad/photos/?tab=album&album_id=2369329723296206

Vissza