HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Erdélyi centenárium - őszinte párbeszédet!

2018. december 1. (szombat) 10:19
A román-magyar viszonyt rendező őszinte, egyenes, nyílt párbeszédre szólított fel a Magyar Polgári Párt (MPP) az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának előestéjén közzétett közleményében.

Az egy hete pártelnökké választott Mezei János által jegyzett közlemény szerint míg magyar iskolákat szüntetnek meg, míg ártatlan magyar emberek ülnek börtönben koholt vádak alapján, míg visszaállamosítják történelmi magyar egyházak ingatlanjait, "nem beszélhetünk másról, mint magyar közösségünk elnyomásáról, megfélemlítéséről, a minket megillető jogok semmibe vételéről".

Az MPP elengedhetetlennek tartja az 1918-as gyulafehérvári kiáltványba foglalt ígéretek gyakorlatba ültetését. Megállapítja: erre szükség van a Romániában élő nemzeti közösségek jogegyenlőségének biztosításához, illetve ahhoz, hogy a többség és a kisebbség kölcsönös megbecsülésben, egymás iránti tiszteletben élhessen együtt.

"A Magyar Polgári Párt az elkövetkezőkben is azért cselekszik, hogy konstruktív párbeszéd alakulhasson ki a román politikum és a helyi magyar közösség képviselői között. Ezen törekvésünk eredményessége érdekében, az anyaország támogatása mellet, továbbra is kérjük és számítunk az illetékes európai, nemzetközi fórumok segítségére" - áll az MTI-hez eljuttatott péntek esti állásfoglalásban.

(MTI)

Térkép: internet

Vissza