HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Gyilkosságok futószallagon

2019. január 3. (csütörtök) 12:35
 
Önök hallottak a karácsonyi miskolci gyilkosságról? A gyanúsított elfogásáról viszont most értesülnek. A nyomozás eredményeként a rendőrök elfogták azt a férfit, aki karácsonykor megölt egy idős embert Miskolcon. Kisgyőrben két halottat találtak. Vélhetően testvérgyilkosság történt, majd az elkövető öngyilkos lett.

A történtekről csütörtök délben a következő közleményt adta ki a rendőrség: Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság H. Béla 38 éves miskolci lakossal szemben. A gyanúsított 2018. december 26-án, a kora reggeli órákban bement a korábban megismert áldozatának lakásába. A férfi ekkor többször megszúrta a 70 éves sértettet, aki a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A támadó ezt követően értékek után kutatott a lakásban, majd több mint százezer forintot zsákmányolva elmenekült a helyszínről.

[0_960] mcgyilkos.jpg

A bejelentést követően a nyomozók az ügyben indított eljárás eredményeként azonosították, majd Debrecenben elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 30 éves férfit.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a 2019. január 2-án őrizetbe vett H. Bélával szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására.

Információnk szerint a Miskolc Csabai kapuban élő idős embernél néha alkalmi munkát végzett H. Béla, akinek elfogyitt a pénze karácsonykor és úgy gondolta majd alkalmi ismerősétúl szerez. A férfi elfogását követően beismerő vallomást tett.

 

Kisgyőrben különleges búncselekmény tartja lázban a községet. 

A rendőrök lakossági bejelentést követően 2019. január 2-án az esti órákban egy kisgyőri ingatlanhoz mentek, mert a bejelentő elmondása szerint nem látta egy ideje az ott lakó testvérpárt.

A kiérkező járőrök a házban megtalálták a két férfi holttestét. A gyanú szerint a testvérek között konfliktus alakult ki, amelynek során a fiatalabb bántalmazta idősebb fivérét, aki a helyszínen elhunyt.

Ezek után a fiatalabbik testvér önként vetett véget életének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit.  

Vissza