HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Előjelek

2019. október 8. (kedd) 11:18
 

(Latrán Béla jegyzete) Egy marketinges ismerősöm szerint „A jó bornak nem kell cégér!” – közmondás nemcsak azt mondja, hogy a jó terméknek nem kell reklám, hanem rossz hírét kelti, ha burkoltan is, mások cégéres borának és magának a reklámtevékenységnek is. Ráadásul nem is igaz.

A marketingtevékenységet az élet egyre több területén alkalmazzák. Például a politikában, ahol a tét nagysága miatt bizony nem ritka a megtévesztés, manipuláció, álhír felhasználása sem. Ezt a szakzsargon negatív kampánynak nevezi. Nagyon sok politológus véleménye megegyezik abban, hogy a választás megnyeréséhez a negatív kampány is nélkülözhetetlen kellék. A rendszerváltás utáni első nagyüzemi negatív kampányt 2002-ben a Ron Werber által irányított MSZP kampánycsapata követte el 23 millió román munkavállaló beözönlésének víziójával, Kövér László köteles beszédének kifacsarásával, a Fidesz fasisztázásával. Talán még ezen is túltett, legalábbis durvaságban, a Jobbik kormánylejárató plakátkampánya 2017-ben, fél évvel a választások előtt, amikor a G napot követően Simicska Lajos egyszerűen átjátszott 1100 darab plakáthelyet a Jobbiknak. Természetesen a Fidesz és a hozzákapcsolódó civil szervezetek sem maradtak adósok, bár ezek más jellegűek voltak. Korábbi botrányokat elevenítettek fel és azokat sulykolták. (2010 Gyurcsány öszödi beszéde, 2014 Bajnai libás botránya, Simon Gábor MSZP alelnök kétszázmilliós adócsalása, 2018 Vona Gábor törökországi előadásai, a Jobbik szélsőjobb nézeteinek idézése, az ellenzék bevándorláspárti politikai megnyilatkozásainak felemlegetése.)

A negatív kampány egy sajátos terepe a fék nyúz (álhír) portálok által megjelentetett orbitális hazugságok közösségi médiában való megosztása. Ezt elsősorban az ellenzéki pártok (főleg a DK) hívei alkalmazzák, és annyira árulkodó a kormány- és Orbán-fóbiájuk, hogy alig van hatásuk a saját táboron kívül. Hatásuk az interneten azoknak a mémeknek van, amelyek felhívják a fi gyelmet valamely politikai szereplőről szóló valós hírre, avagy szellemesen parodizálják azt. Szavazatvesztéshez vezethet egy-egy politikai táboron belüli torzsalkodás, avagy egy meggondolatlan nyilatkozat. A politikai katyvaszból összeállt ellenzék politikusai időnként megfeledkeznek arról, hogy a megosztó kérdésekben ne fejtsék ki szélsőséges nézeteiket.

A Momentum elnökének azon kijelentése, miszerint extra pénzt fizettetne Magyarországgal, ha az nem fogad be migránsokat, biztos nem hoz plusz szavazatokat. Természetesen a választási győzelem eléréséhez a pozitív üzenetek, a hiteles választási ígéretek megfogalmazása a döntő tényező. A Fidesz-KDNP koalíció ebben múlta felül az ellenzéket mindannyiszor. 2010-ben a gazdasági válságból való kilábalás, 2014-ben a rezsicsökkentés-, 2018-ban az illegális bevándorlás megakadályozása volt a kampányuk központi témája. Az idei helyhatósági választáson a népesség fogyást megakadályozó családpolitikai intézkedések sokrétű programjának megvalósításához mozgósítanak. A program sikeréhez a stabil gazdaság mellett, jól működő önkormányzatok kellenek.

Vissza