HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
vendégségben

A Bükk mélyén

2007. október 2. (kedd) 11:08
 
Ha Bükk, akkor Lillafüred, Szilvásvárad, Lázbérc – általában ez jut először a turisták eszébe. Pedig ez a vidék még sok varázslatos helyet rejteget. Felejthetetlen látvány a Pitypalatty-völgy hegyekbe vesző vége, vagy Varbó és környékének megejtő szépségű vidéke. Mi itt kezdtük felfedezőutukat.

A Nyögő-patak mellett elterülő, mintegy 1200 lakosú községet három oldalról a Bükk öleli körül. Hegyek, erdők és mezők, amelyek sok évszázadon át megélhetést adtak a varbóiknak, és amelyeket manapság jobbára turisták látogatnak. Első állomásunk a falu szélétől kődobásnyira lévő (mesterséges) tó, amely a horgászok paradicsoma. Természetesen csak akkor, ha a halak is így gondolják. „A családdal jöttünk pecázni, reggel óta itt vagyunk, állítólag a múlt héten telepítettek, de nincs kapás, összesen egy halacskát fogtunk fél nap alatt” – panaszkodott a szerencsére Zilahy József, rudolftelepi nyugdíjas bányász, akivel séta közben váltottunk szót. „A jó időt viszont élvezzük, jó kis kikapcsolódás, de ritkán jövünk, mert nem olcsó a napijegy. Ennyiért halat is vehetnénk a boltban, de más fogni, az igazi élmény…” – mondta jókedvűen a vérbeli pecás.

[241_1_300.jpg] Mahoca2.jpg

A tó mellett indul az út az erdő mélyén lévő Fónagyságra. A jó minőségű aszfalton nem árt óvatosan vezetni, mivel elszórtan fekvőrendőrökkel kell megbirkózni. Ezekre azért volt szükség, mert a fiatalok egy része előszeretettel száguldozott az erdei úton, ami nem csak balesetveszélyes, de zavarja a turistákat és a vadállományt is. „A teljesen felújított kőépületben 50-en férnek el, a szabadtéri tanteremben pedig 100-an. Van a közelben egy tanösvény, ahol szakoktatók segítségével mutatjuk be az erdőt és az erdőgazdálkodást, az erdészek munkáját. Ezzel is szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet, hogy csak vágjuk a fát” – magyarázta Rusz Béla, az erdei iskolát működtető Északerdő Zrt. humánpolitikai osztályvezetője. A gyerekek nagyon élvezik az erdei környezetet. Jönnek is az osztályok – elsősorban hétvégén és szünetekben – a közeli Miskolctól Budapesten át Dunántúlig, az ország minden részéről. Az erdei iskolától nem messze, Mahócán van a kisvonat végállomása. Kevesen tudják, hogy Diósgyőrből nem csak Garadnára, hanem ide is közlekedik az erdei vasút – menetrend szerint csak nyáron. Jó hír azonban a kisvasút szerelmeseinek: ha sikerül összehozni egy szerelvénnyi utast, akkor különvonattal az év bármely időszakában jöhetnek Mahócára. Az ínyencek egy pisztrángtelepet is találnak a szomszédos erdőben. A tó fölött, a hegyi legelőn pedig lovakat tenyésztenek. Egykét napot kellemesen el lehet tölteni Varbó közelében, az erdő mélyén.

[241_2_300.jpg] Mahoca3.jpg

A lovak Mercedese

Kevesen tudják, hogy a híres lipicaiakon kivűl más lovakat is tenyésztenek a Bükkben. A távoli Türkmenisztánból, Dagesztánból származó Ahal-teke lovakat tenyészt Mahócán Nyéki Józse, aki természetesen rendkívül büszke kecses megjelenésű paripáira. Állítása szerint ilyeneken ültek egykoron honfoglaló vezéreink is. Az Ahal-teke a lovak Mercedese. Ennek megfelelően gondozza is őket, és vigyáz rájuk. Itt nincs is bérlovagoltatás. "Túl értékesek a lovagoltatáshoz ezek a lovak." - mondta öntudatosan a gazda. A nemes fajta tisztavérű tenyésztése egyébként a Bükkön kívül csak Kecelen és Ópusztaszeren folyik hazánkban.

 

Vissza