HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A Demján Alapítvány egy éve támogatja az Encsi Kistérséget

2009. március 27. (péntek) 16:42
 
Demján Sándor 1994-ben alapította azt a nevét viselő alapítványt, amely az esélyegyenlőséget kívánja javítani a halmozottan hátrányos helyzetű óvodás gyermekek, illetve a tehetséges általános és középiskolás tanulók támogatásával.

A Demján Sándor Alapítvány példát szeretne mutatni karitatív tevékenységével, egyben hasonló feladatvállalásra ösztönzi a gazdaság és a politika szereplőit.

[2_300] EncsiMusor.jpg

A 2007-ben indított kísérleti program keretében - a nyírbátori kistérségnek nyújtott támogatással - modellértékű gyakorlatot valósított meg az elképzelés, majd 2008-ban, az országban másodikként, az encsi kistérség kapott lehetőséget. Egy pályázati programon keresztül a hátrányos helyzetű gyerekek képesség- és készségfejlesztését, tehetséggondozását, felzárkóztatását célozták meg harminchat olyan településen, amelyeken a demográfiai, gazdasági és foglalkoztatási mutatószámok egyértelműen bizonyítják a többszörösen hátrányos helyzetet. A Demján Sándor Alapítvány az Abaúj Polgáraiért Alapítvánnyal együttműködve dolgozik, a munkához támogatást ad a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. A megállapodás aláírásakor (amelynek értelmében öt éven keresztül egymilliárd forinttal támogatja az Encsi Kistérség fiataljait) Demján Sándor hangsúlyozta, az egész ország felelőssége, hogy a tehetséges fiatalok ne tünhessenek el csupán azért, mert hátrányos a helyzetük. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke már ekkor közölte, hogy a megyei önkormányzat évi 3.5 millió forinttal támogatja a programot.

[7_300] Forro.jpg

Eredmények

Az eltelt egy éves időszak eredményeinek bemutatására március 26-án került sor Krasznokvajdán, Forrón, majd Encsen egy gálaműsor bemutatása mellett. Az eseményen részt vett Demján Sándor, valamint dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlésének elnöke. Az összegzésből kiderül, hogy az elmúlt egy évben - tíz hónapon keresztül - átlagosan több mint 12 millió Ft értékben, 2363 óvodás és általános valamint középiskolás gyermek részesült támogatásban havonta. Ezen kívül - egyenként 2,5 millió Ft értékben - hat közösségi terem kialakítására is sor került Ináncson az Arany János Általános Iskolában, Mérán a Dajka Gábor Általános Iskolában, Szalaszenden a Körzeti Általános Iskolában, Krasznokvajdán a Béres Ferenc Általános Iskolában, illetve Encsen a Petőfi Sándor Általános Iskolában és a Váci Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégiumi intézményegységében.

[5_180] KozossegiTerem1.jpg [3_180] KozossegiTerem2.jpg

[8_t] Jatszoudvar.jpgA csütörtöki események részét képezte a forrói Napköziotthonos Óvodában kialakított játszóudvar megtekintése, továbbá megtörtént a krasznokvajdai játszóudvar, a felújított vizesblokk és a közösségi terem jelképes átadása. Itt kell megjegyezni, hogy az alapítvány nem csak a játszóterek kialakítását és a felújítási munkákat támogatta, hanem óvodai foglalkoztató, képességfejlesztő programcsomag is bevezetésre került a fent nevezett két intézményben. Ennek célja az óvodáskorú, de be nem iratkozott gyerekek bevonása az óvodai munkába.
[6_t] Krasznokvajda.jpgA Demján Sándor Alapítvány támogatási programja keretében – az Abaúj Polgáraiért Alapítvány közreműködésével - az óvodás korúak étkezési támogatásban részesültek és óvodakezdési csomagot kaptak, az iskolás diákok számára pedig különböző iskolafokozatok szerinti ösztöndíjak kerültek folyósításra, alsó tagozatosoknál 50.000,- Ft/év, felső tagozatosoknál 60.000,- Ft/év, középiskolásoknál 80.000,- Ft/év értékben. A program keretein belül került sor általános és középiskolás diákok táboroztatására, amelyen közel száz fő vett részt Erdélyben, Felvidéken, valamint a megyében szervezett nyári honismereti, olvasó- és sporttáborokban. Fentiek mellett - a támogatott általános és középiskolás diákok tanulásának megkönnyítésére - könyvajándékban részesültek a kötelező olvasmány alprogramon keresztül.

Gondolatok

[1_t] DemjanSandor.jpgDemján Sándor és Ódor Ferenc kiemelte az encsi programon, hogy hazánk nagyon nehéz helyzetben van, most különösen fontos a hátrányos helyzetben élő fiatalok segítése. Elhangzott, hogy Magyarország Európa legszegényebb állama lesz az elkövetkezendő tíz évben, a gyermekek segítését az egyik legfontosabb célként kell kezelni. Biztosítani kell az azonos színvonalú oktatást, egészségügyi ellátást, mert egy jól képzett világban kell megállni helyüket. – A szegénység nem szégyen – mondta Demján Sándor – ez a legtöbbször azonos a tisztességgel, az ilyen körülmények között élők motiváltabbak, mint a jó körülmények között felnövők, a motivált fiatalok jelenthetik Magyarország jövőjét.

[4_300] Encs.jpg

 

Vissza