A képzőművészeti és zenei oktatást fejlesztették
2012. július 1. (vasárnap) 11:29
A projekt záróeseményére június 29-én került sor a Rákóczi Zsigmond Általános Iskola aulájában. Az eseményen Harkályné Kovács Katalin a Művészeti Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket és ismertette magát a pályázatot. Elmondta, hogy tehetséges fiatalok felkészítését végző, hatvan órás tehetséggondozó műhellyel pályázott Derda Péterné a képzőművészet tanára „Időutazók” címmel, és nyert egymillió forintot.
A másik nyertes pályázat „A roma fiatalok integráló fejezetben megvalósuló tehetséggondozó szolgáltatásokhoz történő hozzáférésének javítását szolgáló program támogatására” íródott. Elek Boglárka pedagógus „Hegedűre hangolva” címmel írt munkája egymillió-egyszázezer forintot ért. A projektzárón bemutatkoztak a programban részt vett diákok, akik hegedűszámaikkal, illetve a kiállított képzőművészeti alkotásaikkal bűvölték el a meghívott vendégeket.
![[0_960] hegedű 01 [0_960] hegedű 01](news/3486_0_960.jpg)
![[2_960] hegedű 02 [2_960] hegedű 02](news/3486_2_960.jpg)
![[4_960] hegedű 03 [4_960] hegedű 03](news/3486_4_960.jpg)
![[3_960] hegedű 04 [3_960] hegedű 04](news/3486_3_960.jpg)
![[1_960] hegedű 05 [1_960] hegedű 05](news/3486_1_960.jpg)
- SfL -
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza








