HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

A MÁV az idei első menetrendmódosítással számos újítást vezet be

2021. április 9. (péntek) 12:33
 

A szokásos évi első menetrendmódosítással április 11-től újításokat vezet be a MÁV-START - közölte a MÁV Zrt. a honlapján pénteken.

Áprilistól 11-től a Dunántúlon, Győr és Veszprém között sűrűbben közlekednek a vonatok: hétköznap a délelőtti időszak kivételével kétóránként, hétvégéken pedig egész nap kétóránként - ismertették. Vasárnaptól Budapest és Kaposvár között naponta három pár közvetlen InterCity közlekedik, amelyek csaknem 10 százalékkal olcsóbban vehetők igénybe - tették hozzá. Az InterCity-járatok IC kocsijaiban egységesen 300 forintos helyjegyet kell váltani, a vonatok gyorsvonati részében pedig felármentesen lehet utazni.

A számos egyéb változás mellett április 17-től hétvégén és ünnepnapokon új, gyorsított vonatok közlekednek a Nyugati pályaudvar és Szob között - jelezte a társaság. A MÁV tájékoztatása szerint a Volánbusz az autóbusz-járatok menetrendjét a most változó vasúti közlekedési rendhez igazítja, hogy az átszállás zökkenőmentes legyen.

A fejlesztések a Budapest-Vác-Szob, a Dunántúlon elsősorban a Győr-Kaposvár-Pécs, a Szombathely-Pécs, a Győr-Veszprém, a Székesfehérvár-Baja, a Budapest-Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest-Békéscsaba-Lőkösháza, Miskolc-Hidasnémeti, Debrecen-Püspökladány és az Eger-Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat.

A közlemény szerint áprilistól naponta egy vonatpár, illetve egy pénteki vonat hosszabb útvonalon, Győr és Pécs között közlekedik, ezáltal a dél-dunántúli régióból a Balaton is könnyen elérhetővé válik.     

Sárbogárdon a Gemenc InterRégió és az InterCity-k között kétóránként biztosított lesz az átszállás Budapest és Pécs felé. Az új menetrenddel egyidőben a napi egy pár valamint az iskolaidőszakban közlekedő pénteki Baja és Budapest közötti közvetlen expresszvonat megszűnik, azonban az eljutások száma bővül az új menetrenddel.     

Észak-Magyarországon is több viszonylaton lép életbe változás. Az Egerbe, Szilvásváradra kirándulóknak kedvezőbb eljutást kínál a MÁV-START áprilistól. Módosul az Eger-Szilvásvárad vasútvonalon közlekedő vonatok menetrendje is, a személyvonatok az Agria InterRégió vonatokhoz csatlakozva közlekednek. A reggeli és késő délutáni vonatpár október 24-ig jár. Könnyebbé válik a fővárosból Szarvaskő és a Bélapátfalvi Cementgyár megállók megközelítése, amelyek az Országos Kéktúra bélyegzőhelyei. A Szalajka-völgybe kirándulók eljutási lehetőségei is kedvezőbbé válnak.

A vasúttársaság arra is kitért, hogy a tavaly decemberben hatályba lépő menetrend mintegy harminc vasútvonalon hozott az utasok számára jól érzékelhető változást. A pálya- és járműfejlesztések eredményeként számos vonalon csúcsidőben több vonat közlekedik, és csökkentek a menetidők is - idézték fel. Azt is hozzátették, hogy a MÁV és a Volánbusz integrációja révén több térségben is összehangolt vasúti és buszos csatlakozások létesültek, melyek a közösségi közlekedési rendszer versenyképességét javítják.

A fejlesztésekről, menetrendekről a vasúttársaság honlapján, a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/uj-dunantuli-osszekottetesek-es-hazai-turizmus-fellenduleset-segito linken érhetnek el bővebb információt az érdeklődők.

(MTI)

Vissza