HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Az erőmű ellenében

2007. augusztus 14. (kedd) 17:57
Lapzártánk előtti információ szerint a szlovákiai Tőketerebes Önkormányzata elutasította a széntüzelésű erőmű megépítését a város területén, és magát a környezeti hatástanulmányt is. A döntést az építkezés elleni tiltakozás első eredményének tekinthetjük mind a szlovák, mind pedig a magyar fél részéről. Sátoraljaújhely polgármestere, Szamosvölgyi Péter, a Kulcs Magazin munkatársának adott nyilatkozatában elmondta: az építkezés előkészítése, valamint a tervezett kivitelezés ellenében határokon átnyúló összefogás bontakozott ki az elmúlt hetekben. Választópolgáraik nevében az érintett területek polgármesterei a határoktól függetlenül kinyilvánították tiltakozásukat a széntüzelésű erőmű ellen. Levelet küldtek mind a szlovák, mind pedig a magyar kormány környezetvédelmi miniszterének, amelyben kifejtették ellenérveiket a tervezettel kapcsolatban. Ugyanakkor a végső döntést az ügyben az illetékes szlovák minisztériumban hozzák majd meg. Alig valamivel több, mint egy hónapja kapott nyilvánosságot a hír, amely szerint egy befektető erőművet kíván létesíteni Tőketerebesen, a magyar határ közelében, mégpedig széntüzelésre alapozva. A tiltakozás Zemplén, továbbá Tokaj-Hegyalja védett természeti értékei és az ott élők érdekében indult meg. Vissza