Az idegenforgalomból is kiveszi részét az új pálinkaház
2010. október 31. (vasárnap) 09:38Az eseményen Vavrek Zsolt, az új létesítmény egyik tulajdonosa mondta el a Kulcs Magazin érdeklődésére, hogy szélesebb körben szeretnék megismertetni termékeiket, megpróbálják növelni a márkahűséget, új kapcsolatokat alakítanak ki. – Nem elhanyagolható, hogy remek gyümölcsösök találhatók a környéken, ezért is választottuk helyszínként Boldogkőváralját – sorolta Vavrek Zsolt. – A Boldogkői-várat ezrek keresik fel évente, a pálinkaház szeretné meghosszabbítani azt az időt, amit a turisták töltenek el a környéken. Számos programtervezetünk van túl azon, hogy az idelátogatókat megismertetjük a pálinka készítésének technológiáival, a gyümölcstermesztéssel és magával a gönci barackkal. Természetesen nem maradnak el a kóstoltatások, rendkívül széles skálán tudjuk bemutatni a különböző gyümölcsökből előállított pálinkákat. 2006-tól vagyunk a piacon, rengeteg országos és nemzetközi elismeréssel rendelkezünk, ebben az évben a legeredményesebb címet nyertük el termékeinkkel – mondta érdeklődésünkre Vavrek Zsolt. Az avatóünnepségen megjelentek végigkísérhették a gyümölcs útját a cefrétől a palackig.
![[6_960] palinka 03 [6_960] palinka 03](news/2234_6_960.jpg)
![[9_960] palinka 04 [9_960] palinka 04](news/2234_9_960.jpg)
![[3_960] palinka 05 [3_960] palinka 05](news/2234_3_960.jpg)
![[10_960] palinka 06 [10_960] palinka 06](news/2234_10_960.jpg)
![[1_960] palinka 07 [1_960] palinka 07](news/2234_1_960.jpg)
![[2_960] palinka 08 [2_960] palinka 08](news/2234_2_960.jpg)
![[8_960] palinka 09 [8_960] palinka 09](news/2234_8_960.jpg)
![[11_960] palinka 10 [11_960] palinka 10](news/2234_11_960.jpg)
![[5_960] palinka 11 [5_960] palinka 11](news/2234_5_960.jpg)
![[7_960] palinka 12 [7_960] palinka 12](news/2234_7_960.jpg)
![[12_960] palinka 13 [12_960] palinka 13](news/2234_12_960.jpg)
![[13_960] palinka 14 [13_960] palinka 14](news/2234_13_960.jpg)
![[4_960] palinka 15 [4_960] palinka 15](news/2234_4_960.jpg)
- SfL -
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza







