HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Borsod-Abaúj-Zemplén megye három településének piaca kelhet újra életre

2020. július 23. (csütörtök) 18:45
 

A Via Carpatia Európai Területi Együttműködési Csoportosulás – Meet the Local Needs című pályázat által három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település piactere kelhet új(ra) életre. Az encsi, a hidasnémeti és a gagyvendégi piacterek közös alapkőletételén – július 23-án – Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke kiemelte: „ma a fejlődést, a haladást, egy a határon átnyúló újabb kezdeményezést ünnepelhetünk”.

Az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban, a SzépCserehát Határon Átnyúló Foglalkoztatási Akcióterv keretein belül Encs, Hidasnémeti, Gagyvendégi, Buzita és Szepsi település piacterei újulhatnak meg. Július 23-án, csütörtökön jelképesen letették a három magyarországi település piactereinek alapkövét, amelyeket a Meet the Local Needs című projekt keretében kívánnak megvalósítani.

Dsupin János, a SzépCserehát Vidék-és területfejlesztő Nonprofit Szociális Szövetkezet elnöke Kemény Bertalan gondolataival köszöntötte a vendégeket: „a vidékfejlesztéshez a népességmegtartó képességen túl, a képességmegtartó népességre is elengedhetetlen szükség van”. Mint mondta, ez a kifejezés a mai esemény mottója is lehetne.

piactér_4.JPG

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke kiemelte: „ma nem csupán egy egyszerű alapkövet helyezünk el, sokkal inkább egy fontos mérföldkő mellett állunk meg egy pillanatra, elidőzve azon az úton, amelyre ráléptünk e projekt megvalósulásával, s amely egy fejlettebb jövő felé vezet.” Hozzátette: szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt ezekben a percekben gratulálhatott Kassán 29 pályázónak, akik a Kisprojekt Alap keretében támogatási szerződéseket vehettek át. – Akkor kiemeltem, rendkívül felemelő érzés látni, hogy ennyi vállalkozás, helyi közösség, állami és magánintézmény, nonprofit szervezet érezte úgy, hogy szükség van a változásra, a fejlődésre, továbbá tesznek is azért, hogy megerősítsék a határainkon átnyúló társadalmi kohéziót, és hosszú távú gyümölcsöző, együttműködő kapcsolatot alakítsanak ki a határ mindkét oldalán. Nos, ez a mondat ma, itt Gagyvendégiben is, megállja a helyét. Nem csupán azért, mert most is az Interreg Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül valósult meg egy újabb hiánypótló kezdeményezés, hanem azért, mert ma is a fejlődést, a haladást ünnepelhetjük – hangsúlyozta ki elnök asszony.

Orbán-Máté Julianna, a Via Carpatia EGTC elnöke felidézte, hogyan kezdődött a tervezés időszaka 2016-ban. Kihangsúlyozta, ezen a területen nagyon sok ügyes, becsületes ember él, akik megérdemlik, hogy olyan infrastruktúra épüljön köréjük, ami életminőségbeli javulást eredményez. – Ez a komplex pályázat 15 projektpartnert köt össze. A mai alapkőletétel az egyik eleme annak a 7 projektnek, ami 3 éven belül fog megvalósulni, a Via Carpatia EGTC koordinálásában – fogalmazott.

– 400 évvel ezelőtt a kert végében elültettek egy magot, ami magában hordozta a lehetőségét annak, hogy egyszer igazán nagy fa váljon belőle. Épp úgy, ahogy a mai alapkőletétel magában hordozza a helyi gazdálkodás fejlődését – ezt már Pacsai János esperes mondta, aki egyebek mellett szólt Gagyvendégi múltjáról.

piactér_3.JPG

Mikola Gergely, Encs polgármestere beszámolt arról a komplex fejlesztésről, amelyen Encs az utóbbi években keresztülment. – Jelenleg a piactér felújításának harmadik üteme zajlik, az interregionális piac létrehozásával. Így végre 21. századi környezetet tudunk biztosítani a gazdapiacnak is, nemcsak az élelmiszerpiacnak – emelte ki a polgármester.

Becse Csaba, Hidasnémeti polgármestere arról beszélt, közösen, több település, több önkormányzat összefogásával valósulhat meg ez a projekt, ahol fontos a kölcsönös bizalom és a közös munka.

A Meet the Local Needs célja a helyi piacok határon átnyúló hálózatának létrehozásával, a regionális márka létrehozása, a helyi termelők támogatása, a kistérségek gazdaságának felélénkítése, további új munkalehetőségeket teremtve, és emelve a térségben élők általános életminőségét. Erre a feladatra a 4,4 millió eurós projektösszegből 1,3 millió forintot szántak a projekt megvalósítói, amiből megépülhet a 3 magyarországi piac.

(Fotók: Sajómente /Kaló Attila)

Vissza