HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
ajánló

Edelényben a tangó örök

2024. május 23. (csütörtök) 07:51
 

Az egyik legtüzesebb társastánc, a tangó világa költözik Edelénybe május végén. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata és a Miskolci Egyetem közös szervezésű komolyzenei programsorozatának soron következő hangversenyén az argentin világba utazhat a zenekedvelő közönség. Az edelényi kastélyban a Slovak Nuevo Quinteto koncertje fűti fel a szíveket.

A tangó örök. Ezt üzeni Astor Piazzolla és ki ismerhetné jobban a latin világ forró táncának hangulatát, egy a 20-as évek elején született argentin zeneszerzőnél. Astor Piazzolla nyolcéves korában kapta meg első bandoneónját az apjától. A többi pedig – ahogy mondani szokták – már történelem. A klasszikus zenét a magyar származású Wilda Béla zongoristától kezdte tanulni, aminek eredménye egy rendkívül gazdag, felejthetetlen, több mint ezer zenedarabot számláló életmű lett.

Astor Piazzolla a bandoneónt és a tangót a komolyzene kitörölhetetlen részévé tette. A szlovák formáció pedig a zeneszerző munkásságának nagy tisztelője. A III. Egyetemi Tavaszi Fesztiválon, az Edelényi Kastélyszigeten a Tango forever című darabot játszák el a közönségnek május 30-án.  

A Díszteremben megrendezendő koncert regisztrációhoz kötött. A belépési díj 2000 ft/fő.

Regisztrálni az alábbi linken lehet:

A Slovak Neuvo Quinteto koncertje az Edelényi kastélyszigeten - 2024.május 30. | Edelényi Kastélysziget (edeleny-kastely.hu)

ED_koncert III_jav.png

Vissza