HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Év végi mérleg ünnep előtt

2009. december 8. (kedd) 21:43
 
Az idei esztendő történéseinek rövid összefoglalására kértük megyénk néhány városának vezetőjét. A polgármesterek ünnepi jókívánságaikat is megosztották lapunkkal.

 

Hörcsik Richárd (Sárospatak)

[5_180] HorcsikRichard.jpgNehéz, de tartalmas évet tudhatunk magunk mögött. A kormány megszorító intézkedései ellenére mindent megtettünk, hogy a városunkban elkezdett fejlesztések ne ütközzenek akadályba. A megtakarítást, a racionalizálást tartottuk szem előtt, amikor megalakítottuk az RFV Sárospatak Nonprofit Kft., melyben az addig önállóan működő intézményi konyhákat egy, napi 2000 adag kapacitású konyhává alakítottuk. A több mint 40 millió forint tartozást felhalmozó TÁVHŐ-t a kft.-be vittük, központosítottuk a gázszolgáltatási szerződéssel működő intézményeinket is. Ezzel a lépéssel mintegy 40 millió forintot takarítottunk meg éves szinten. Sikerként könyvelem el a fürdő 500 milliós beruházását. Közel 2 milliárd forint pályázati forrással egynapos járó beteg szakellátót építettünk, iskolát, óvodát bővítettünk, 50 milliót fordítottunk útfelújításra, ivóvízhálózat rekonstrukcióra.

Ezúton kívánok békés Karácsonyt és egészségben, sikerekben gazdag boldog Új Esztendőt minden sárospataki lakosnak, egyben megköszönöm a városvezetés iránti türelmüket, együttműködésüket és bizalmukat.

Tállai András (Mezőkövesd)

[3_180] TallaiAndras.jpgAz önkormányzatok szempontjából kissé ellentmondásosnak ítélem az idei évet. Az intézmények és szolgáltatások működtetése terén sajnos érezhetően rosszabb pozícióba kerültünk. Az állami támogatások, továbbá a helyi adóbevételek csökkenésével, illetve ezzel párhuzamosan a feladatok növekedésével nehezebb a körzetközponti és az önkormányzati szolgáltatásokat finanszírozni, a gondok napi nehézségeket okoznak. Ugyanakkor jól tudtunk élni az uniós pályázatok adta lehetőségekkel. Ebben az évben még elkezdjük Mezőkövesd szennyvíz-csatornájának építését. Sikerült forrásokhoz jutni fürdő, városközpont felújításhoz, iskola rekonstrukcióhoz.

Mit kívánok a városnak karácsonyra? Békét és nyugalmat. Pihenést, feltöltődést a következő esztendőre, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a város, a megye és az ország életében a 2010. év meghatározó lesz a tavaszi parlamenti és az őszi önkormányzati választások miatt. Legyen Boldog Új Esztendőnk!


Molnár János (Gönc)

[6_180] MolnarJanos.jpgAz előző évben azt gondoltam, könnyebb lesz a 2009-s esztendő, nem lett az. Iszonyú teher szakadt az önkormányzatokra az idei évben. Sokszor azt hittük, vége, képtelenek vagyunk túlélni a finanszírozásokból, illetve azok hiányából fakadó nehézségeket. Vergődünk, mint az ország többi önkormányzata, ugyanakkor a közmunka program kapcsán száznál több családnak biztosítottuk a kenyeret. Ennek a munkának köszönhetően szépült meg a település központja. Az intézmények fenntartását megoldottuk. Uniós forrásokat felhasználva sikerült fejlesztésekbe kezdenünk, az egészségügyi központunk ilyen anyagi támogatás mellett valósul meg. Sajnos nem dicsekedhetünk mezőgazdasági vonalon sem, bár megjegyzem, a baracktermés kiválóra sikeredett.

Karácsony? Nyugalmat, békés ünnepeket kívánok Gönc és a megye lakosságának, és egy bürokráciától mentes, szebb évet hazánk minden polgárának!


Szamosvölgyi Péter (Sátoraljaújhely)

[4_180] SzamosvolgyiPeter.jpgSzeretném, ha a folyamatban lévő beruházások a terveknek megfelelően zárulnának, mert ezek jelenthetnek számunkra áttörést. Az új, igényes városközpont olyan közösségi tér kell hogy legyen, ahol mindenki jól érzi magát, ahol rácsodálkoznak a polgári kisváros hangulatára, az igényes kultúrát képviselő egész éves rendezvényekre. Kívánom, hogy a Magas-hegyi Zemplén Kalandpark sok vendéget hozzon az aszúbor szülővárosába, hogy ennek eredményeként nagyobb mértékű fejlődésnek indulhasson nemcsak Zemplén fővárosa, de az egész térség. Jusson több a szeretetből, a békességből, az egymás iránti megbecsülésből, de kevés legyen torzsalkodásból, ellentétekből, meg nem értésből. Legyen mindenkinek jó egészsége, találjuk meg embertársainkban a felebarátot. Szeretnék sok olyan munkahelyet, amely létbiztonságot teremt valamennyi itt élő polgárnak.

Áldott Karácsonyt, sikerekben gazdag Új Esztendőt, szebb és jobb holnapot kívánok minden újhelyinek, a határon innen és azon túl élő valamennyi magyarnak!

Tamás Barnabás (Putnok)

[2_180] TamasBarna.jpgÚgy látszik, a következő esztendő rosszabb lesz az ideitől. Beszélgetésünk ideje alatt dönt a Parlament a jövő évi költségvetésről, és ha megszavazzák, akkor nem sok jó elé nézhetünk. Nem akarnak jót az önkormányzatoknak, azt gondolom, nem kell külön taglalni, hogy az elmúlt években a megszorításokról szólt minden. Eddig sem volt ragyogás, de most lesújtóak az előrejelzések. Sikerült elindítanunk fejlesztéseket, ám ezeket az uniós források tették lehetővé és nem a központi költségvetés. Idesorolnám az egészségházat, iskolákat, óvodákat, tehát a fenntartásunk alá tartozó intézményeket, amelyeknek a működtetése nem egyszerű feladat.

Előttünk az ünnep, minden putnoki lakosnak békés karácsonyt kívánok, jó egészséget, még néhány hónapnyi türelmet, ugyanis nagyon bízom a tavaszi változásban.

Vissza