HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Évértékelő a Vármegyeházán

2023. január 17. (kedd) 08:10
 

Értékelte a tavalyi esztendőt Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke a Vármegyeháza dísztermében, bemutatva a vármegye előző éves teljesítményét, beszélve az előttük álló feladatokról. Köszöntőt mondott az esemény díszvendége, dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke évértékelője előtt elmondta, hogy az év eleje mindig lehetőség arra, hogy visszaemlékezzünk, értékeljük a mögöttünk hagyott esztendő fontos gazdasági és társadalmi döntéseit, eseményeit, eredményeit. A tavalyi esztendő sem gazdasági, sem külpolitikai szempontból nem volt egyszerű, ezzel együtt vannak a megye fejlődése szempontjából fontos eredmények. A vármegye elnöke jelezte, a korábbi évértékelőkre a pandémia miatt nem volt lehetőség, így több évet áttekintve számolt be az elvégzett munkáról, amelyben a vármegye önkormányzatának köz- és önként vállalt feladatait, eredményeit tekintette át. „Közfeladatok közül kiemelkedik az önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenységéhez kapcsolódó feladatok, valamint a területfejlesztéshez, turizmusfejlesztéshez kapcsolódó igazgatási, pályázat- és támogatáskezelési tevékenységek. Magyarországon 2012-től a vármegyei önkormányzatok fő feladatává a területfejlesztés, a megyei tervezés vált, amely ma már egyes projektek, projektcsoportok szintjén is értelmezhető, sőt, saját projektjeink is megvalósultak, szép eredményekkel. Az önként vállalt feladatok közül pedig a közösségépítést, a vármegyei identitás erősítését kell kiemelni. Vagyis, ha az elmúlt időszakot értékeljük, akkor szólnunk kell a Közgyűlési munkánkról, a területfejlesztésről, ezen belül is az előző és a jelenlegi fejlesztési időszak eredményeiről, saját megvalósult és jelenleg is futó projektjeinkről, ezek eredményéről, valamint fejlesztési ügynökségünk tevékenységéről. Beszélnünk érdemes a vármegye nemzetközi kapcsolatairól, itt is fókuszálva a fejlesztésre, de a karitatív tevekénységünkre is, a Megyei Értéktárról, a szakmai szervezetekben való munkánkról és önként vállalt tevékenységeinkről” – foglalta össze előadását a vármegye elnöke, amelyet tényadatokkal és a témához tartozó sok-sok fotóval, összesen 6 nagy témakörön keresztül mutatott be Bánné dr. Gál Boglárka.

DSC_5462.jpg

Az eseményen dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter mondott köszöntőt, amelyben elmondta, hogy a választások után, 2022-ben az új kormány egyik feladata a patthelyzet megszüntetése volt, amely már korábban kialakult és egészen addig lehetetlenné tette, hogy Magyarország hozzáférjen az európai uniós forrásokhoz. A decemberig tartó tárgyalások során sikerült ezeket a megegyezéseket, megállapodásokat megkötni és ennek következtében megnyílt a lehetőség az uniós források folyósítása előtt. „Azt, hogy ez nem annyira gördülékeny és sima, azt már akkor is sejtettük, hiszen gyakorlatilag naponta, hetente merülnek fel olyan újabb kifogások vagy aggodalmak, amelyek adott esetben nehezítenék az uniós forrásokhoz való hozzáférést” - fejtette ki. „Mindez azonban múló epizód, még ha időnként találkozunk is újabb és újabb fordulatokkal. Hiszen ami talán a legfontosabb az elmúlt év eseményei közül, hogy most már megvannak a megállapodások, és reményeink szerint annak sem lesz akadálya, hogy az európai uniós források teljes egészében elérhetővé váljanak” – mondta dr. Navracsics Tibor. Az új kormány az új tárcaelosztással új megközelítést is hozott az ügyek intézése, a fejlesztéspolitika és jövőre vonatkozó elképzeléseket illetően - hangsúlyozta. „Azt láthattuk, hogy a 2004-es csatlakozásunkat követően a források bevonásával az ország jelentősen tudta csökkenteni lemaradását az Európai Unió átlagához képest, különösen az elmúlt tíz évben. És ma már elmondhatjuk azt is: vásárlóerő-paritáson mérve nem csupán a közép-európai országok lemaradását hoztuk be és csatlakoztunk az unió átlagához, hanem olyan, nálunk régebbi uniós tagállamokat is meg tudtunk előzni, mint például Görögország és Portugália. Sikeres a felzárkózási folyamat. De azt is láthatjuk, hogy ez a folyamat nem egyenlően és nem egyenletesen érinti a régiókat. Ezért 2023 és 2024 egyik legfontosabb feladata annak a módszernek és lehetőségnek a megtalálása, amely azt a regionális szakadékot csökkenti, amely ma Magyarországot jellemzi. Ennek nyilvánvaló bizonyítéka az, hogy miközben a főváros az EU átlagának egy főre eső GDP-jét tekintve 250 százalékon áll, addig az Észak-alföldi régió, mint a legkevésbé fejlett térség ugyanezen mérőszám 49 százalékát tudhatja magáénak” - mutatott rá a területfejlesztési miniszter. Dr. Navracsics Tibor felhívta a figyelmet arra is, hogy ez a versenyképesség komoly gátja és ennek a feladatnak a megoldása országos összefogást igényel. A következő évek feladata lesz az erre az elvre építő fejlesztéspolitika kidolgozása - tette hozzá.

DSC_5230.jpg

Az esemény zárásaként Oláh Gábor, területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár mondott pohárköszöntőt.

DSC_5491.jpg

Vissza