HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

Fráteresen ,,rockosított” Istengyermek

2009. december 14. (hétfő) 15:35
 
- No, ez kicsit rockendrollosra sikeredett – jegyzi meg Regős Zsolt, a miskolci Fráter kórus karnagya miután az Istengyermek című karácsonyi dal kicsit ,,felpörgött”. A derültség általános, s ebben a szellemben kezdik a próbán a következő dal tanulását, amelyben egyébként is benne van ez a felszabadultság: Joy to the world… vagyis öröm a világnak, Krisztus megszületett…


Ők tudják, miről énekelnek

[1_180] FraterKorus3.jpg- Ezek a gyerekek nagyon szeretnek énekelni. Vége volt a próbának, de szóba került még valamelyik dal, s rögtön rázendítettek… Majd néhányan körbeállták önt a zongoránál… s azután is volt még megbeszélni való. Lassan ürült ki a terem…

- Bennük van ez, csak ki kell hozni. Sok energiát igényel ,,mozdítani” őket. De ha egyszer beindulnak, akkor már megy. Ez a társaság már ,,jön velem”. Az utánpótlást viszont nem látom, és ez baj. Idén ősszel úgy kellett könyörögni a belépő osztályoknak, jártunk ,,korteshadjáratra”, az egész énekkar bement az újakhoz, énekeltünk nekik - és jöttek négyen.

- Azt hittem volna, hogy önnek ilyen szempontból sokkal könnyebb a dolga, mint más iskolákban, hiszen a ,,jókedvű” repertoár is meghatározó, ráadásul ismeri is önt a fél megye…

- És mégsem… Én is csodálkozom, miért van ez így. Lehet, néha kicsit keményebb vagyok, megkövetelek egy színvonalat, aminél alább nem lehet menni. Nem mosolygok minden hibán. Talán ettől félnek, nem tudom. Van, amikor koncerten rájuk morgok, mert elfeledkeznek magukról. Akárhogy is van, mégis csak diákok, gyerekek…

- Pedig egy-egy koncert után a közönség azt gondolhatná, hogy önöknél mindig karácsony van…

- Az azért tény, hogy aki benne van, az jól érzi magát. A próbák, a koncertek kiemelik őket a hétköznapokból. Látta, milyen (siker)élmény volt számukra a mai próba is: most kezdtünk két karácsonyi dalt, ma látták először a kottát…

- Úgy hangzott, mintha csak tavalyról kellett volna elővenni, ismételni.

- Pedig nem… Van egy nagy lehetőségünk: a Harlem Gospel Singers lép fel e hónapban Miskolcon, ott lesz majd valamilyen feladatunk, s erre is készülünk.

- Az hogy egyházi iskola kórusáról van szó, meghatározza a repertoárt: elég sok egyházi művet énekelnek. A vallásos szellemiség fontos más szempontból is?

- Természetesen. Úgy vélem, a diákok ,,kezelése” sokkal könnyebb. Jó szelleműek, s nagyon szeretik ezt az ügyet. Az egyházi műveket könnyebb megfogni velük. Egy világi gimnáziumban ilyen szinten nem tudnám megvalósítani, amit itt, más ,,íze” lenne. Hiszen az itteniek tudják, miről énekelnek. Tudják, mi a hit! Többnyire templomba járó gyerekek, de ez nem jelent bigottságot vagy valamiféle félelmet, hogy Úristen, katolikus vagyok, ezért így kell csinálnom. Egyszerűen arról van szó: figyeljetek, mi ebbe az irányba megyünk, hiába tartanak a többiek arra, mi mégis erre ültetjük fel a dalainkat, az egész gondolkodásunkat -, gyertek! És akkor jönnek.

[2_960] FraterKorus.jpg

- Karácsonykor biztosan nehéz a műsorválasztás, hiszen szívesen énekelnek spirituálékat, amelyek lelkesek, feltör belőlük az öröm, de közben itt vannak a mi magyar népénekeink is. Hogyan egyensúlyoz ezek között?

- Mindkettő nagyon értékes zeneileg. Én szeretem a tipikusan magyar, népies ízű karácsonyi dalokat, mint A Kisjézus aranyalma… Nagyjából fele-fele arányban szerepelnek a különböző népek karácsonyi dalai illetve a magyar karácsonyi énekek.

[4_960] FraterKorus4.jpg

- A mi népénekeink gyönyörűek, de mintha kevésbé érződne bennük az az öröm, mint az angol dalokban…

- Meghittebb. Más megközelítés. A két világ egész más: ők kifelé, mi inkább befelé örülünk. Mi kicsit mintha szégyellnénk az örömünket, ami persze nem így van, de az tény, hogy az a ,,happiség”, ami az amerikai, külföldi dallamok sajátja, nálunk hiányzik. Ezt kicsit sajnálom. Itt van például az Istengyermek, ami egy nagyon szép dal. A templomainkban azonban ,,húzzák-vonják”, pedig lehet másképp is… Jó, én most kicsit túllőttem a célon, de ez csak próba volt… Vagy a ,,Pásztorok, pásztorok” -, hát az igazi népzene. El kell képzelni vizuálisan, ki és hogyan énekli… A magyar egyházi népénekekkel az a gondom, hogy mindegyiket egyformán szól a nép ajkán: lassan, vontatottan. Nincs érzésbeli, és ehhez tartozó temperamentumbeli különbség. Meg kellene találni az adott zenéhez tartozó színt és formát, ne az legyen a vízválasztó, hogy templomban vagy nem templomban énekeljük!

[3_960] FraterKorus2.jpg

- Karácsony táján minden bizonnyal rengeteg szereplésük lesz. Kiemelne néhányat?

- Megyünk Tolcsvára a volt iskolalelkészünkhöz, Szőke Gábor atyához. Meghívtak Ináncsra, Szikszóra, számos fellépésünk lesz miskolci iskolában, s éneklünk az időseknek is. Ez utóbbi mindig nagyon meghitt, nekem pedagógiailag is szükséges, hogy érezzék, szép ajándékot adnak, melyet a hallgatók sokszor megkönnyeznek… Szeptember óta mondom a gyerekeknek, hogy ebben az időszakban hagyjanak otthon magukról egy fotót, hogy a családtagok most egy darabig ezt nézegessék helyettük. De ez a szolgálatunk… Lesz egy különösen izgalmas napunk, mikor diósgyőri szereplés után bejövünk a Mindszenti templomba, majd a Megyeházára - másfél óra alatt. Hogy ez hogyan lehetséges, még nem tudom, de megpróbáljuk. Ragaszkodtak hozzánk, és az időpontot sem tudták eltenni. De a gyerekek nem bánják, várják ezeket az alkalmakat. Hiszem, hogy sokat ad nekik ez a közösség.

DK


[6_t] CzapakAttila.jpgCzapák Attila: - Ez a kórus szerintem sokkal többet nyújt, mint más kórusok. Egyrészt a szellemiség miatt, másrészt maga a kórusvezető is sokat tesz ezért. Az énekkar feldobja, hangulatosabbá teszi az iskolai eseményeket. Sok egyházi művet éneklünk, de könnyűzenei jellegűeket, mint például a gospel. Legtöbbször a próbákon is remek a hangulat, de előfordul azért olyan is, hogy nagyon fáradtak vagyunk…

[5_t] BurgonyFlora.jpgBurgony Flóra: - Ez a kórus fantasztikus. Rengeteg fellépésünk van, sok helyre járunk, így össze is kovácsolódunk, nagy családként vagyunk együtt. Hihetetlen, hogy Regős tanár úr mit művel ezzel a csapattal. Általánosban is jártam énekkarra, az is nagyon jó volt, de ez teljesen más. Szerintem az is számít, hogy akik ide járnak, más személyiségűek, úgy értem, hogy itt az erkölcs is nagy hangsúlyt kap. Tehát nem ,,csak úgy” éneklünk, tanulunk, hanem a kórusvezetőnk is igyekszik nevelni minket, értékeket átadni.

Vissza