HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

HEJŐPAPI MEGÚJULT AZ ELMÚLT NÉGY ÉVBEN

2019. április 7. (vasárnap) 23:32
 
Hejőpapi idén februárban útavatással került be az újságokba, uniós forrásból megújult ugyanis a Hejőpapi-Hejőbába-Oszlár összekötő út mintegy 1,2 kilométeres szakasza. Az átadáson részt vett Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője, aki kiemelte: a kormány törekvése, hogy a vidékiek is olyan feltételek között éljenek, mint a városiak. Hejőpapi az elmúlt években sokat tett ennek érdekében, fejlődött, szépült, komfortosabbá vált a település. Miskolci Tibor polgármesterrel, most ezeket a projekteket vettük sorra.

– Az önkormányzatok életében a választási ciklusok vége a számvetés időszaka is. Át lehet és kell tekinteni, hogy mit végeztek az elmúlt években, fejlődött-e a település? Hejőpapi esetében mit mutat ez az összegzés? Milyen célokkal vágtak neki 2014-ben a munkának, és hová sikerült eljutni?

– A legfontosabb célunk 2014-ben az volt, hogy megteremtsük az önkormányzat működésének gazdasági alapjait, újra indítsuk a helyi konyhát és átszervezzük a közmunka programot, hogy valóban értékteremtő, a település érdekében végzett munka legyen az eredmény. Itt ki kell emelnem, hogy ennek a törekvésnek a jegyében négy éve működik a mezőgazdasági programunk, amellyel a helyi étkeztetést segítjük. Emellett három éve működik a térkőüzemünk, ahol minőségi térkövet és tartozékait gyártjuk elsősorban saját részre, de az idei évtől már értékesítést is tervezünk. A ciklus kezdetén a terveink között szerepelt az is, hogy élhetőbbé tegyük Hejőpapit, felújítsuk azokat a létesítményeket, amelyek komfortosabbá teszik a falut, és kulturális programok szervezésével is erősítsük az itt élők összetartozás érzését.

[4_960] 02.jpg

– Mit sikerült megvalósítani a tervekből? Azt már jelezte, hogy a közmunka program átszervezése hatékony volt...

– A többi területen is sikeresek voltunk, és úgy gondoljuk, mindenképpen komoly előrelépés volt az elmúlt négy év. Falubuszt vásároltunk, felújítottuk a művelődési házat, kulturális és sportközpontot építettünk, közösségi teret alakítottunk ki, megújultak a belterületi útjaink, hét útszakasz kapott új burkolatot, 3000 méter hosszan. A beruházásaink közé tartozik a ravatalozó felújítása és a hulladékgyűjtők megépítése is. Mindezek mellett kialakítottunk egy közösségi piacteret, és a közfoglalkoztatás keretein belül – önerő felhasználásával – létrehoztunk egy szolgáltató házat. Tavaly szeptemberben pedig elindítottuk a Biztos Kezdet Gyerekházat. Ami a falu kulturális programjait illeti, 2014-től minden évben falunapot rendezünk, megszervezzük az idősek napját és különböző sportrendezvényeket tartunk. Idén lesz harmadik éve, hogy május elsejéhez kötődően családi napot szervezünk. De meg kell említenem például a nemrég indult jóga klubot, és a hamarosan induló kézműves szakköröket, ezek mind a közösségünket szolgálják, és azt tapasztaljuk, hogy egyre népszerű programok.

[1_960] 04.jpg

– Igazán tiszteletre méltó ez a felsorolás, összességében mekkora összegű pályázati forrás szolgálta Hejőpapi fejlődését?

– Közel 600 millió forint támogatást kapott településünk az elmúlt négy évben az infrastruktúra fejlesztésére és a különböző közösségi és fejlesztő programok működtetésére. Tény, hogy sokat pályáztunk, és ehhez minden támogatást megkaptunk Tállai András országgyűlési képviselőnktől, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a munkánkat.

[5_960] 06.jpg

(a fotón b-j): Tállai András a térség országgyűlési képviselője és Miskolci Tibor Hejőpapi polgármestere

– Egy korábbi interjúban azt nyilatkozta: az önkormányzat kiemelt célja a fiatalok helyben tartásának ösztönzése és támogatása. Vannak sikereik ezen a területen?

– A fiatalok helyben tartásának ösztönzésére különböző támogatási formáink vannak, ilyen például a sport ösztöndíj, illetve a legfontosabb a letelepedési támogatás, amelyet az önkormányzat dolgozott ki.

[2_960] 05.jpg

– A település fejlődése érdekében milyen további terveik vannak?

– Továbbra is a legfontosabb a fiatalok helyben tartása, a település saját oktatási intézményeinek megtartása, és minden olyan alapszolgáltatás elérésének biztosítása, amely egy XXI. századi településen elvárható.

(fotók: Kulcs Magazin)

Vissza