Húsvét kapcsán összegzett a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság
2011. április 27. (szerda) 07:42Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek
Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain (április 22. és 25. között) kilenc személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, amiből egy tragédiával végződött. Egy 38 éves motoros április 25-én a kora délutáni órákban olyan súlyos közlekedési balesetet szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette. A motoros Bódvalenke és Komjáti közötti útszakaszon megcsúszott járművével, majd a vízelvezető árokban fának ütközött. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.
Súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel járó közlekedési baleset Ózdon és Szerencsen történt április 22-én. A hosszú hétvége pedig minden napjára jutott egy-kettő könnyű sérüléssel járó baleset. Az utóbbi hat közlekedési eseményt a Mezőkövesdi, Miskolci, Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az elsődleges adatokból kitűnik, hogy a balesetek zöme a járművek sebességének helytelen megválasztása, az elsőbbségadási szabályok megszegése és nem utolsósorban figyelmetlenség miatt következtek be.
Garázdaságok
A húsvéti ünnepek alatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében összesen kilenc garázdaság történt. Április 24-én a késő esti, illetve az éjszakai órákban történt egy felfegyverkezve, illetve egy csoportosan elkövetett garázdaság Gesztelyben, illetve Putnokon. Az elkövetőket mindkét esetben beazonosította a rendőrség, az ügyeket az Ózdi és a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja.
Húsvét hétfő délutánján szinte minden órában történt egy garázdaság miatti rendőri intézkedés, amelyekre Bánszálláson, Szakácsiban, Szerencsen, Hejőbábán, Miskolcon, Domaházán, illetve Szomolyán került sor.
A kilenc ügy összes, azaz 30 elkövetőjét elfogta és előállította a rendőrség, velük szemben csoportosan, illetve felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást a területileg illetékes Rendőrkapitányság. Az esetekre jellemző, hogy korábbi vélt vagy valós sérelmek miatt akartak elégtételt venni a cselekmények érintettjei egymáson.
Információs háttér:
Büntető Törvénykönyv – Garázdaság: „Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3) A büntetés bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan és a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
b) nyilvános rendezvényen,
c) fegyveresen,
d) felfegyverkezve
követik el.
(4) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van.
(5) E § alkalmazásában erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
Minden ügy fontos!
Szabálysértési őrizetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében: A négy napban, összesen 19 főt vett szabálysértési őrizetbe a rendőrség, akiknek többek között falopásért, tiltott kéjelgésért, vagy éppen távoltartási szabályok megszegése miatt kell felelniük.
A példának okáért - egy 16 éves fiatalember április 25-én a késő esti órákban egy miskolci kávézóból 15x40 centiméter átmérőjű csokoládé fagylalttal telt tégelyt akart elemelni, de cselekménye közben tetten érték. A Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe a falánk fagylalt-tolvajt. A tiltott kéjelgés visszaszorítása érdekében is állandó harcot vív a rendőrség, így a törvényi feltételek megléte esetén alkalmazzák a szabálysértési őrizetbe vétel lehetőségét, akárcsak a bolti tolvajokkal szemben is, ha az indokolt.
A négy nap (április 22-től – 25-ig) elrendelt szabálysértési őrizetekkel kapcsolatos statisztikai adatok:
Április 22-én
Miskolci Rendőrkapitányság: 3 fő bolti lopás,
Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság: 1 fő távoltartás szabályainak megszegése
Április 23-án
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő garázdaság
Kazincbarcikai Rendőrkapitányság: 1 fő tiltott kéjelgés
Edelényi Rendőrkapitányság: 1 fő garázdaság
Szerencsi Rendőrkapitányság: 1 fő garázdaság, 1 fő engedély nélküli horgászat
Április 24-én
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő távoltartási szabályok megsértése, 2 fő fémlopás, 2 fő rendzavarás, 1 fő lopás
Ózdi Rendőrkapitányság: 2 fő távoltartási szabályok megsértése
Április 25-én
Miskolci Rendőrkapitányság: 1 fő lopás
Kazincbarcikai Rendőrkapitányság: 1 fő kerékpárlopás
Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság: 1 fő távoltartási szabályok megsértése
Információs háttér:
A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi LXXXVI. törvény szigorító rendelkezései értelmében 2010. augusztus 19-től a tulajdon elleni szabálysértések elkövetői – legyenek azok fiatal vagy felnőtt korúak - elzárással is sújthatóak.
A Rendőrkapitányságok tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda