HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
ajánló

Könyvajánló

2007. augusztus 15. (szerda) 11:02
 
\\\"EGY PAMLAG EMLÉKIRATAIBAN\\\", NÉRÓ A VÉRES KÖLTŐ, DÓRA JELENTI, MAGYAROS FINOMSÁGOK

Egynyári könyvajánlónk a kánikula elviselése mellett gyönyörű virágokra, történelemre, kalandokra, valamint a szabadban főzés örömeire koncentrál. De nem úgy,
ahogy gondolnánk. Lássuk először a virágokat: ahogy Rubens, Monet, Cézanne, Renoir, Gauguin, van Gogh vagy Dali látta. E kiállítás nem más, mint sajátos növénykönyv, amely érdekesen kísér végig majd 500 éven, vászonról vászonra, árvácskáról vadrózsára, magyarázva és mesélve. Más virág tűnik fel az „EGY
PAMLAG EMLÉKIRATAIBAN”, amely a regényben fejlődő allegóriaként talán nem érdemel hosszas magyarázatot, miközben a fülledtség, mint életünk környezeti tényezője, eleve adott. Azért még annyit feltétlenül, hogy de Crébillon műve már a XVIII. században is bestseller volt, s azóta is a franciák egyik kedvenc olvasmánya. Két történelmi regényünk, két különböző korból ugyanazt jelenti: az egyik a diktatúrák kialakulását emberi szempontból tárja fel, míg a másik a diktatúrában való lét egyik különleges életútját mutatja be Radó Sándor hírszerző memoárján keresztül. NERO, A VÉRES KÖLTŐ és a DÓRA JELENTI két lenyűgöző alkotás a maga műfajában. Az egyik kötelező. A MAGYAROS FINOMSÁGOK pedig kedvenc szakácskönyvemmé vált abban a pillanatban, amikor olvasni kezdtem a slambuc receptjét,
amely így kezdődik: „hozzávalók, 20 literes bográcsban főzve, 30–35 főre”. Igen, kerti parti és sok hideg fröccs!!! S befejezve e könyvajánló írását, telefonálni kezdtem…

 

\"[163_4.jpg]\"[163_2.jpg]\"[163_3.jpg]\"[163_1.jpg]

 

Vissza