HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
aktuális

Megállapodást írtak alá Mezőkövesden

2009. október 30. (péntek) 09:03
 
Mintegy kétmilliárdos összköltséggel kívánják fejleszteni a szennyvízelvezető csatornahálózatot a „Matyó Fővárosban.” Az előkészítésre – a Környezet és Energia Operatív Program kertén belül – 76.5 millió forintot nyert el a település.

Az EU-s támogatással megvalósítandó, bővítéshez szükséges kiviteli tervek elkészítésével a KEVITERV-AKVA Mérnöki Vállalkozási Kft-t bízta meg az önkormányzat, az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá [1_300] matyo 01Tállai András polgármester és Décse Sándor, a kft ügyvezető igazgatója. A közbeszerzésen nyertes cég nettó 51 millió forintért végzi el a kiviteli terv elkészítését. A jelen helyzet azt mutatja, hogy a városban fekvő ingatlanok hatvanhét százaléka rendelkezik megfelelő szennyvízelvezetéssel, az északi és déli városrészekben azonban házi szikkasztókba kerül, ami veszélyezteti a felszín alatti vizeket. Nem elhanyagolható tény, hogy a szikkasztók tartalma emeli a talajvízszintet, ugyanakkor veszélyt jelent közegészségügyi szempontból is. A szennyvízprogrammal az ingatlanok kilencvennégy százaléka válik csatornázottá, sikeres második fordulós pályázat esetén 2010-ben kezdődhet, és 2011 év végére valósulhat meg a beruházás. A már meglévő, hálózatba bekötött ingatlanokhoz további kétezer-háromszáz csatlakozhat.

Uniós követelmény

Mezőkövesd 2008. októberében nyert Európai Uniós támogatást a Környezet és Energia Operatív Program a csatornázási program előkészítésére, az erről szóló támogatási szerződést 2008. novemberében írta alá Tállai András polgármester. Az előkészítő feladatokban – a tanulmányok elkészítéséhez, a szükséges számítások elvégzéséhez - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága ad szakmai hátteret. [2_300] matyo 03Az előzményekhez tartozik, hogy az Európai Közösség által megfogalmazott irányelv szerint Mezőkövesd a tizenötezernél magasabb lakos-egyenérték miatt 2010. december 31.-ig köteles megfelelően gondoskodni a településen keletkezett szennyvíz gyűjtéséről és tisztításáról. A házi szikkasztók - mivel vízzáróságuk nem megfelelők - potenciális szennyező források, veszélyt jelentenek a talajra és a talajvízre. A felszín alatti vizek védelme, valamint a tisztább és egészségesebb környezet elérése miatt indokolt a csatornahálózat bővítése. A projekt a város főutcájától északra és délre fekvő, jellemzően a régi városmaghoz tartozó területeket érinti. Az önkormányzat célja, hogy felgyorsuljon a felszíni és felszín alatti vizek védelme, a talaj szennyezőanyag terhelésének csökkenése, a vízminőség romlásának megállítása, a minőség javulása, ugyanis a környezeti kockázatok jelentősnek tekinthetők. A mezőkövesdi szennyvíztisztítót 2003-ban korszerűsítették, a telep a jelenlegihez képest lényegesen nagyobb kapacitásra képes, a hálózat bővítésével hatékonyabban és gazdaságosabban lesz üzemeltethető.

[1_960] matyo 01

[0_960] matyo 02

[2_960] matyo 03

- SfL -

Vissza