HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Mélyponthoz közelít az egészségügy

2009. június 24. (szerda) 20:44
 
Megyénkben a válsághelyzet - mint minden területen -, az egészségügyben is „izgalmas” kérdéseket vetít előre, hangzott el az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szász-termében megtartott szerdai ülésén.

A megbeszélés elsősorban az egészségügy finanszírozásának nehézségeire, a kórházak gazdálkodási problémáira fókuszált. A dr.Csiba Gábor főigazgató főorvos által vezetett B.-A.-Z. Megyei Kórház eddig talált megoldásokat a gondokra, ám néhány hónap múlva – az ország más egészségügyi intézményeihez hasonlóan – itt is kialakulhat egy krízishelyzet, ám nem csak a köztudottan nagy munkanélküliség, foglalkoztatási problémák miatt. Csiba Gábor megfogalmazta, havi kétszázmillióval kevesebb támogatást kapnak az eddigiektől, növekedik a bérkiadások összege, és az a bizonyos ÁFA sem elhanyagolható, amit július elsejétől vezetnek be.

[3_960] Egeszsegugy1.jpg

Ugyanekkor természetes emberi tulajdonság, hogy a munkavállaló, miután jelzést kap állásának elveszítéséről, felkeresi az orvosát, a kórházat, hogy elodázott betegségét kezeltesse, ami sokszorosára növeli a kiadásokat. Sajnos nem kevesen kerülnek utcára, élő példa erre a diósgyőri eset. A gondokat nehéz együttesen kezelni, de nem lehet mindent a válsággal magyarázni, amire viszont előszeretettel hivatkozik a kormányzat. – Kell hogy legyen önmérséklet, szándék az alkalmazkodásra – mondta Kökény Mihály az egészségügyi bizottság szocialista elnöke, ugyanakkor plasztikus értelemben vett segítségről keveset lehetett hallani. Mint azt többen megjegyezték, a legkönnyebb felhívni a figyelmet a mértéktartó gazdálkodásra - mind a kórházvezetőket, mind a fenntartókat illetően.

[2_960] Egeszsegugy2.jpg

Nagy lesz a baj

Az ellenzék szerint a kiszámíthatóság jelenthetné a biztonságot, ha legalább egy évre előre lehetne költségvetést tervezni. Ez viszont - jelen helyzetben - távol áll a realitásoktól. Ódor Ferenc közgyűlési elnök elmondta, hogy eddig minden megszorítás ellenére sikerült megtartani a pénzügyi rendet a megyei fenntartású egészségügyi intézményeknél, viszont a bevezetendő kormányzati intézkedések után már nincs hová hátrálni. - Nagy bajok lesznek a finanszírozással, és erre felhívtuk az illetékes miniszter figyelmét. A várható élettartamban rosszabbak a mutatóink, mint az ország gazdagabb területein, éppen ezért (is) szerettük volna korábban, ha - a miniszteri leosztással szemben - több aktív ágyunk marad meg. Nincs mit tennünk, azzal kell dolgoznunk, amink van. Racionálisabban szeretnénk működni, ha megépül a megyei kórház területén a „Csillagpont Kórház,” az nagyban segítené a regionális egészségügyi struktúra átalakítását, hiszen kisebb ellátórendszer segítségével, korszerű körülmények között, optimált betegutak kialakításával magas színvonalú, hatékony gyógyító tevékenység végzése válna valóra – fogalmazott a közgyűlési elnök.

[1_960] Egeszsegugy3.jpg

Krízishelyzet szeptembertől

Mikola István (Fidesz) az egészségügyi bizottság alelnöke a legnagyobb tragédiaként értékeli, hogy a kórház (mint költségvetési intézmény, ami pénzforgalmi szemlélettel dolgozik, amelynek a kiszámíthatóság jelenti a biztonságot), semmit nem tud a jövőjéről. – Évközben hektikus finanszírozási változások vannak, pénzelvonás a konvergencia program kapcsán, és itt van a hetven-harminc százalékos finanszírozás, amiből csak hetvenet garantálnak. Eredmény: tönkreteszik a kórházakat, a borsodit is, ami eddig minden tekintetben a legjobban működtetett egészségügyi intézménye volt az országnak, minden válságot túlélt. Nem véletlen, hogy vészkiáltásokat küldenek a kormányzat felé úgy vezetői, mint fenntartói részről, hiszen szeptembertől itt is krízishelyzetre lehet számítani. Akkora a forráshiány, hogy megkérdőjelezhető a normális működés. Vissza kell fogni a betegforgalmat, nem lehet majd felvenni területen kívüli beteget, leállításra kerülhetnek műtők, amik a várólisták meghosszabbodásához, a betegellátás súlyos hiányosságaihoz vezetnek.

[4_960] Egeszsegugy4.jpg

A szocialisták szerint vannak tartalékok, de ezek nem feltárhatók, mert a szabaddemokrata-liberális egészségirányítás szétverte a struktúrát, ami racionálisan működött. A jelenlegit már nagyon nehéz hatékonyan és gazdaságosan kezelni – fogalmazott az alelnök, aki szerint nem lenne bonyolult a kilábalás. – Az egész világ a térségi-népegészségügyi trendekre építi az egészségpolitikát. Másak a prioritások a rosszabb helyzetben lévő területeken, vagyis oda több pénzt osztanak, a pénzelosztást az esélyegyenlőség szabja meg, és valamilyen társadalmi közmegegyezésben határozzák meg az ellátásnak azokat a szintjeit, amelyeket egy nemzetgazdaság viselni tud. Ezt nevezik népegészségügyi tényekre, adatokra alapozott egészségpolitikának. Ezt követi a világ, hazánknak sincs más lehetősége, minthogy erre az útra lép – alkotott véleményt Mikola István. A bizottsági tagok az ülés után eleget tettek a megyei önkormányzat, illetve Csiba Gábor meghívásának és megtekintették a B.-A.-Z. Megyei Kórházat.

- SfL -

Vissza