Múltról és jövőről – beszélgetés dr. Egeli Zsolttal, Szerencs alpolgármesterével
2019. október 1. (kedd) 13:15(a képen, balról-jobbra): dr. Egeli Zsolt és Orbán Viktor a Miniszterelnökségen
Honnan származik alpolgármester úr?
Szüleim a II. Világháború után alapítottak családot Szerencsen. Édesanyám magyart és történelmet tanított az általános iskolában, édesapám pedig a cukorgyárban dolgozott közgazdasági területen, majd a Szerencsi Állami Gazdaság főkönyvelőjeként ment nyugdíjba. Bátyámmal, Györggyel mi már Szerencsen nevelkedtünk, itt jártuk az iskolákat.
A fizikus Egeli Gyögy az Ön testvére?
Valóban a testvérem, akire Ön gondol, de – annak ellenére, hogy dolgozott a Központi Fizikai Kutatóintézetben is – nem fizikus, hanem mérnök. Ebből is doktorált, közelebbről hőtanból. Szüleink is nagyon büszkék voltak tudományos és ismeretterjesztő tevékenységére, könyveire, s arra, hogy már a 1981-ben ösztöndíjat kapott az USA-ba.
Tanár, közgazdász, mérnök, s Ön pedig jogász. Elég vegyes érdeklődési kör egy családon belül.
A szerencsi Bocskai Gimnázium után magam is műszaki pályát kezdtem, repülőmérnöknek tanultam másfél évig. Aztán egy merész fordulattal pályát váltottam és a Szegedi Tudományegyetemen szereztem jogi diplomát. Nem bántam meg, mivel így inkább emberekkel kellett foglalkoznom, s nem pedig gépekkel, amikkel nehéz elbeszélgetni… Mindig jogi területen dolgoztam, voltam bíró a megyei bíróságon, majd 22 éve ügyvédként dolgozom. Szinte kizárólag Polgári peres, s azon belül főleg gazdasági ügyekkel foglalkozom.
Karitatív és civil tevékenysége is kötődik a jogi szakmához?
Részben igen. A rendszerváltás után sokan kerestek meg, kértek segítséget egyesületek, alapítványok, s más civil szervezetek bírósági bejegyzéséhez, majd ezen civilek további működését is támogattam, szóval ott ragadtam. Innen már csak pár lépes volt a közélet.
Mióta alpolgármestere Szerencsnek?
1998-tól 17 éven át voltam Önkormányzati képviselő, 2010-től pedig alpolgármester.
A város közterületeit autóval járva mindenkinek feltűnik az óriásplakát, melyen Orbán Viktor miniszterelnökkel látható. Mi ennek a története?
Még augusztus végén indult az előkészítő munka a Miniszterelnökség részérő, hogy Szerencs képviseletében lehetőségem van egy rövid konzultációra miniszterelnök Úrral. Végül szeptember 10-én a Karmelita Kolostorban fogadott és kért tájékoztatást a Szerencset és legszűkebb térségét érintő, folyamatban lévő fejlesztésekről, valamint távlati elképzeléseinkről.
Egy ilyen megbeszélés inkább vizsga, vagy kétirányú a kommunikáció?
Vizsgáztatásról szó sincs, bár meg kell jegyeznem, hogy miniszterelnök Úr meglepően felkészült volt Szerencsből. Nyilván elolvasta azt az anyagot, amit előzetesen bekértek tőlem. Szóval inkább olyan tárgyalás jellege volt a találkozónak, aminek keretében a felek információt és véleményt cserélnek, mely végül mindkét fél javát szolgálja.
Volt valami konkrét kérése miniszterelnök Úr felé?
Természetesen Szerencs további kormányzati támogatását kértem. Elsősorban a 37-es út építése, „négysávúsítása” és a szerencsi ipartelepítés érdekében lobbiztam, de Orbán Viktor megnyugtatott, hogy mindkettő szerepel a Kormány céljai között.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza