Óvodások bokáztak Rátkán
2011. május 8. (vasárnap) 10:15
Nem véletlen, hogy már az óvodában elkezdik az oktatást, a népszokások megismertetése kiemelt szereppel bír a hétköznapok programjai között. Ezelőtt kilenc évvel ötletszerűen jött a gondolat az óvodavezetés részéről, hogy kihasználjanak egy pályázati lehetőséget. Molnár Istvánné óvodavezető-helyettes elmondta, a táncokat jól elsajátították a kicsik, ám nem volt korhű hacuka hozzá. A helyi tájházban fellelhető ősi ruhákat, azok mintáit vették alapul az ovisok ancúgjának elkészíttetéséhez, majd megszervezték az első olyan találkozót, amelyen nemzetiségi óvodák apró néptáncosai vettek részt. A szűkebb pátriában Hercegkút és Károlyfalva tartozik a német nemzetiségi településekhez, később csatlakoztak olyan helységek, ahol oktatják a nemzetiségek kultúráját és természetes, hogy gondoltak a szomszédos községekre is, már ami a találkozót illeti. Május első hétvégéjén Hercegkút, Károlyfalva, Mád, Nyíregyháza, Rakamaz, Rátka és Tállya apróságai uralták a színpadot. Molnár Istvánné szerint a gyermektánc találkozó a barátság, az összetartozás egyfajta kifejezése, sokat lehet egymástól tanulni túl azon, hogy a zene és a tánc nem csak a kicsik, de a felnőttek lelkét is nemesíti.
![[1_960] ovi 01 [1_960] ovi 01](news/2635_1_960.jpg)
![[0_960] ovi 00 [0_960] ovi 00](news/2635_0_960.jpg)
![[10_960] ovi 02 [10_960] ovi 02](news/2635_10_960.jpg)
![[9_960] ovi 03 [9_960] ovi 03](news/2635_9_960.jpg)
![[6_960] ovi 04 [6_960] ovi 04](news/2635_6_960.jpg)
![[7_960] ovi 05 [7_960] ovi 05](news/2635_7_960.jpg)
![[5_960] ovi 06 [5_960] ovi 06](news/2635_5_960.jpg)
![[8_960] ovi 07 [8_960] ovi 07](news/2635_8_960.jpg)
![[4_960] ovi 08 [4_960] ovi 08](news/2635_4_960.jpg)
![[2_960] ovi 09 [2_960] ovi 09](news/2635_2_960.jpg)
![[11_960] ovi 10 [11_960] ovi 10](news/2635_11_960.jpg)
![[3_960] ovi 11 [3_960] ovi 11](news/2635_3_960.jpg)
- SfL -
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Vissza







