HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Párbeszéddel a romákért

2014. május 16. (péntek) 23:19
 
A romák szószólója a borsodi Farkas Félix lett, aki a párbeszéd, a meggyőzés híveként kívánja képviselni a honi cigányságot.

Közismert, hogy a romák többsége Borsodban és Szabolcsban él, de jelentős számban vannak Budapesten, Baranyában is. Ezért adja magát a kérdés, hogyan lehet összehangolni a képviseletüket.

„A keleti régióban sokkal nehezebb helyzetben vannak, a Dunántúlon jobbak a lehetőségek, több a munkahely. Természetesen kiemelten kívánok foglalkozni a nehezebb sorban élőkkel, de országos szinten kell gondolkodni.” – válaszolta Farkas Félix, aki az elmondottakhoz szorosan kapcsolódó célokat tűzött maga elé az elkövetkezendő négy évre. „Ez nagy kihívás számomra, hiszen először kaptak szószólót a hazai nemzetiségek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy részt vehetek az üléseken, a bizottsági munkában, de nem szavazhatok. Igyekszem minden elvárásnak eleget tenni. Célom, hogy különböző javaslatokkal a képviseletet és a foglalkoztatást elősegítsem.” Ugyan szószólóként egyedül lesz, de nem akar „magányos harcos” lenni az Országygyűlésben. Mint mondja a párbeszéd, a meggyőzés híve. Farkas Félix a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlésnek is a tagja, a foglalkoztatási és közrendvédelmi bizottság elnöke, így rákérdeztünk arra is, hogy ezzel kapcsolatban hogyan tervezi a folytatást?

„A ciklus végéig a megyei közgyűlési feladatokat is ellátom. Annyi biztos, hogy 100 százalékosan szeretném elvégezni azt a feladatot, amit most vállaltam: a legnagyobb lélekszámú kisebbséget, a romákat képviselem” – mondta zárásként a kisebbségi vezető.

Vissza