HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
társalgó

Rákóczi lánc É. Kovács Lászlónak

2017. augusztus 25. (péntek) 11:06
 
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Rákóczi-lánc kitüntetést adományozott a 94 éves gömörszőlősi É. Kovács László néprajzkutató, festő- és grafikus művésznek. Az elismerést az ünnepi megyegyűlés keretében Felsőzsolcán adták át.

É. Kovács László 1923-ban Gömörszőlősön született, és kutatásai, alkotótevékenysége is jelentős részben az apró, határmenti községhez kötődött. Gazdálkodó család sarja, gyermekként megismerte a földműves munkát, a népi kultúrát, amely meghatározó útravalóként végig kísérte sok évtizedes aktív munkássága során. A sárospataki népfőiskola diákja volt, majd 1944-ben besorozták katonának, megjárta az orosz fogságot is.

[2_960] díj3.jpg

/b-j/: Török Dezső a megyei közgyűlés elnöke, É Kovács László és Bánné Gál Boglárka a megyei közgyűlés alelnöke

Hazatérte után az ózdi vasgyárban dolgozott, később Gömörszőlős és Kelemér közigazgatásának vezetője volt, de mivel nem felelt meg a rákosista kor elvárásainak, a lecsukást megelőzendő száműzetésben élt néhány évig egy baranyai kistelepülésen. Visszatérte után nyugdíjazásáig Ózdon dolgozott a gyárban.

[1_960] dij2.jpg

. A rendszerváltást követően Gömörszőlős első polgármesterévé választották a lakosok. A térség közművelődésének egyik motorja, jelentős szerepe volt a keleméri Tompa Mihály Emlékmúzeum és a putnoki Gömör Múzeum létrehozásában, a gömöri nép rajzi örökség megmentésében. Művészetében, pasztell- és akvarellképein visszatérő téma szülőfaluja és a gömöri táj, a népi életmód mozzanatai. Feleségét és lányát is „megfertőzte”.

[3_960] dij4.jpg

/b-j/: Tamás Barnabás Putnok polgármestere, É Kovács László és Riz Gábor országgyűlési képviselő

Neje, Éva és leányuk, Judit szintén a hagyományőrzés és a művészet elkötelezettje. Munkássága, a közösségért végzett tevékenysége elismeréseként számos díjat kapott, kiérdemelte a Magyar Kultúra Lovagja és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéseket. Gömör kulturális és művészeti életének megkerülhetetlen személyisége.

Vissza