HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
portré

Sajószöged fiatalodik, szépül

2017. szeptember 29. (péntek) 10:55
 
„2012-ben időközi választáson szavaztak nekem bizalmat a település lakói. Ma már második ciklusomat töltve munkálkodom szülőfalumért.”

„Az első időszak rendkívül sok új feladatot, új kihívást hozott még úgy is, hogy 2010-től már a település alpolgármesteri tisztségét is elláttam – elevenítette fel a kezdeteket DR. GULYÁS MIHÁLY Sajószöged polgármestere.”

[3_960] sz5.JPG

EGY KIS FÖLDRAJZ, EGY KIS TÖRTÉNELEM

Sajószöged a megye délkeleti részén, a Sajó folyó hordalékos talajára épült. A Miskolctól 28 kilométerre található település elérhető a 3-as főútról vagy az M3-as autópályáról a hejőkürti vagy a nyékládházi lehajtó felől. A község területe 1362 hektár, lakóinak száma 2237 fő. Szögedet először 1327-ben említik oklevélben. Neve személynévből keletkezett, amelynek alapja a szög vagy szed régiesen. A község első birtokos családja a Szegedi volt a XIV. században, majd birtokolták a Berentei és Peres családok is

[2_960] sz1.JPG

 – Hat év telt azóta, hogy átvette a település irányítását. Szeretnénk rövid számvetésre kérni, mit sikerült eddig megvalósítani?

– Ez alatt az idő alatt szép számmal nyertünk pályázatokat, ami előmozdította a fejlődést. Ha időrendben haladunk, 2012-ben például a Vidékfejlesztési Program keretében a művelődési házunk, a polgármesteri hivatalunk és a közösségi házunk külső felújítása történt meg. Ugyanennek az évnek a végére a Darányi Ignác terv keretében – szintén sikeres pályázatból – meg tudtuk újítani a futballpályánk gyepszőnyegét, amely új öntözőrendszert is kapott. Emlékezetes számunkra, hogy a pálya avatásán megtisztelt bennünket a Mezőkövesd éppen akkor NB1-be feljutott csapata. Ha tovább haladunk az időben: 2013-ban szintén a Vidékfejlesztési Programban nyertünk pályázatot.

[4_960] sz7.JPG

Ennek köszönhetően többfunkciós kültéri közösségi teret alakítottunk ki a Művelődési Ház és Könyvtár mögötti területen. Az átadót feledhetetlen koncerttel koronázta meg Kovács Kati. A következő évben pályázati forrásból újítottuk fel a meglévő játszóterületet, és teljesen új játszóteret és parkolót is építettünk. Ennek a projektnek a keretében készült el a helyi őstermelői piac is. De 2014-ben nyert eszközbeszerzési pályázatot a polgárőr egyesületünk, amihez az önkormányzat is hozzátette a maga részét. Szintén eszközbeszerzési pályázatot nyert a Sajószöged Község Testedző Kör is. Konkrétan egy-egy VW Transporterhez jutott mindkét civil szervezet. Megújult a könyvtárunk informatikai rendszere új számítógépek és egyéb eszközök beszerzésével. Tavaly a Területi Operatív Program keretében nyertünk óvodafelújítási pályázatot. A munkálatok 2018 elején indulnak. Szintén a TOP-ban várjuk még: a bölcsődeépítési és energetikai pályázatunk eredményét.

[1_960] sz3.JPG

– A hangsúly tehát a pályázáson, a település intézményeinek, közösségi tereinek megújításán volt.Milyen céljai vannak a közeljövőre?

– A település élhetőbbé tétele. A sajószögediek büszkék a falujukra, szeretnek itt élni, és a kollégáimmal nap, mint nap azért dolgozunk, hogy még vonzóbb, még komfortosabb lakóhellyé tegyük. Sok még az előttünk álló feladat, de a visszajelzések minket igazolnak.

[5_960] sz2.JPG

– Mondana konkrétumokat?

– Ebben az évben már 3 csoportot kellett indítanunk az óvodában a gyermekek nagy száma miatt, aminek nagyon örülünk. Mint ahogy annak is, hogy sok kisgyermekes család költözik hozzánk. Tehát Sajószöged fiatalodik, ezért lenne kiemelkedően fontos egy új bölcsőde építése, amely nemcsak minket, de több környező falut is szolgálhatna. Szeretném a jövőben előtérbe helyezni a turizmust. Fontosnak tartom a hagyományőrzést is, de talán még fontosabb az összetartó, építkező helyi közösség a civil szervezetek aktív támogatásával.

[8_960] rendezveny.jpg

A KÖZÖSSÉG HAGYOMÁNYOS ÜNNEPEI:
Május: családi majális, gyereknap
Július közepe-vége: A szögedi zene ünnepe
Augusztus közepe: Sajószögedi falunapok – a rendezvény kétnapos, az idei volt a 22.
Szeptember vége: Szépkorúak hete – idén tartották a 16. ilyen programot
Október: színházi előadások és kiállítás
December: Szeretetvendégség a karácsony jegyében


Vissza