HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
fókuszban

Szőlőtőkéket és nem területeket bérelnek az ínyencek

2010. május 26. (szerda) 17:56
 
Tállyán – Európa mértani középpontján – tettek látogatást a Dominium Vini Borbirtokosai abból az apropóból, hogy megnézzék egyrészt az itt található mikro-szőlőbirtokukat, másrészt megismerjék a település múltját, jelenét.


[1_180] birtok 02Palotás János, az ismert politikus, közgazdász, az első demokratikusan megválasztott parlament tagja elmondta a Kulcs Magazin érdeklődésére, hogy a Dominium Vini a világon először alkotta meg partnerei számára azt a szőlő-birtokbérleti rendszert két évvel ezelőtt, amely képes a szőlőbirtok méretét pontosan hozzáigazítani az ügyfelei, partnerei borfogyasztási-, vendéglátási és ajándékozási szokásaihoz, akár egy karton boron keresztül. A társak mikro-birtokegységeket, szőlőtőkéket bérelhetnek az ország legnevesebb borvidékein, a legjobb borászatok legszebb dűlőin, így joggal mondhatják, hogy a termék - „Az én borom, az én szőlőmből”. – A dolog lényege, hogy tagjaink egyfajta pluszban részesülnek, hiszen ellenőrzött, nagyon jó minőségű boruk van miután nem a bort vásárolják meg, hanem magát a legjobb dűlőkben fekvő szőlőtőkéket. A borászatokat azután megbízzák, hogy a bérelt tőkékről szedett szőlőből készítsék el – ez egyébként elvárás a bérlőtől - a minőségi italt, így a bor technológiája megmarad azon a nagyon magas színvonalon, amit a nagyobb borászatok képviselnek. Maga a borászat is jól jár, hiszen biztosított vevője van, ráadásul tíz évre szól a haszonbérlet. A bérlők a lepalackozott boron keresztül azután megismertetik az adott termőhellyel, egyben rászoktatják az igényes borfogyasztásra a szélesebb közönséget, az ínyenceket – sorolja Palotás János hozzátéve, hogy egy bérlőnek minimum annyi szőlőtőkét kell bérelnie, amelyről egy kartonnyi palackos bor elkészíthető.

Ismerkedés…

A Dominium Vini Borklub mára több száz taggal büszkélkedik, közöttük számos ismert személlyel, mint pl. Vágó István, a népszerű televíziós műsorvezető. - A társaság az ország nyolc borászatával tartja a kapcsolatot – fogalmaz Palotás János –, Tokaj-hegyalján a tállyai Palota Borházzal, amely a borvidéken belül a borászat egyik csúcsát is jelenti a Palota-dűlőn keresztül. [9_180] birtok 03Időszerű volt, hogy megtekintsük a termőhelyet, magát a települést, hiszen eddig keveset tudtunk a helység értékeiről túl azon, hogy egy olyan top borászathoz érkezünk, ami a gasztronómiában, a vendéglátásban is jeles helyet foglal el. – A társaság, miután megtekintette a dűlőt és a borászatot, rövid sétát tett a településen, megnézték az Európa mértani közepét jelző Főnixet, megkoszorúzták a „pókhálós aszút” kedvelő, Tállyán elhalálozott Lavotta János verbunkoskirály emléktábláját. A helytörténeti előadások mellett meglátogatták a református templomot, majd Kossuth Lajos keresztelkedésének helyszínét - az evangélikus templomot, végül koszorút helyeztek el a filoxéra vész idején Tokaj-hegyalját megmentő tállyai szőlész, Bártfai Szabó Gyula szobra előtt. Az egész napos kirándulást az ugyancsak Palota Borház Kft tulajdonát képező, Mád határában lévő Ősz-hegyi Halastó, és a területen található őshonos magyar haszonállatok felkeresése, végül egy, a borászat arénájában lebonyolított, borkóstolással egybekötött vacsora zárta. A jó hangulat kialakításában nem kevés szerepet vállalt a Száztagú Cigányzenekar négy muzsikusa.

[7_960] birtok 04

[6_960] birtok 05

[5_960] birtok 06

[14_960] birtok 07

[1_960] birtok 02

[13_960] birtok 08

[0_960] birtok 01

[11_960] birtok 09

[4_960] birtok 10

[10_960] birtok 11

[12_960] birtok 12

[8_960] birtok 13

[2_960] birtok 14

[3_960] birtok 15

- SfL -

Vissza