HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Tanárok és diákok elismerése, köszöntése a Megyeháza Dísztermében

2009. június 17. (szerda) 13:41
 
A hagyományoknak megfelelően – a tanév végén – a Megyeháza Dísztermében került sor a 2008/2009. tanévben kiemelkedő eredményt elért tanulók és tanáraik köszöntésére.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint más minisztériumok által meghirdetett, illetve támogatott, országos tanulmányi versenyeken a megye 55 diákja vett részt. Ebben a tanévben mintegy 47-féle országos versenyen értek el a döntőkben az általános iskolás illetve a középiskolás tanulók egyéni első, második, harmadik, negyedik vagy ötödik helyezést. 7 tanuló több előkelő helyezéssel is büszkélkedhet.

[1_960] KonczFerenc.jpg

A rendezvényt Koncz Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte, stílusosan a tanulók szórakoztatására egy népmesével. A szakmai részt értékelve a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: a 2008-2009-es tanévben az Oktatási és Kulturális Minisztérium által anyagilag és szakmailag támogatott versenyeken az 5-8. és a 9-12. osztályos tanulók közül az iskolai, a kistérségi, a megyei, a regionális fordulókat és az országos döntőket is figyelembe véve több ezer borsodi diák vett részt. A felkészítő tanárok közül nem ritka az olyan pedagógus, akinek 3-4 tanítványa is kimagaslóan jó teljesítménnyel rendelkezik, tehát a nehéz körülmények ellenére is ismét helyt álltak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pedagógusok és tanítványaik, amelyhez csak gratulálni tudok. A tanulmányi versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtó tanulók és tanáraik elismerése a tanév végén a szervezett, átgondolt megyei tehetséggondozó programnak is az egyik szép, gesztusértékű megnyilvánulása.

[2_960] Dijatadas.jpg

forrás: www.baz.hu

Vissza