HÍREKPORTRÉTÁRSALGÓAKTUÁLISFÓKUSZBANEGYHÁZVENDÉGSÉGBENSZUBJEKTÍVSZÍNESFesztiválÉLETMÓDAdatvédelemX
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT ONLINE KIADVÁNYA
hírek

Teljes a felújítás Vilmány község tanintézményében

2009. július 2. (csütörtök) 08:44
 
Kétszázhetvenmilliós beruházással új, hat tantermes iskolaszárnyat épít, illetve teljesen felújítja a régi épületet Vilmány község önkormányzata.

Az ünnepélyes keretek között megtartott szerdai alapkőletételen részt vett Ódor Ferenc országgyűlési képviselő, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke és Nyakó István országgyűlési képviselő.

[2_300] vilmany02Mondreánné Lengyel Mária polgármester a Kulcs Magazin érdeklődésére elmondta, a településvezetés – Fony és Mogyoróska községekkel együtt - kétszázharmincmillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott egy, az EU-hoz közösen benyújtott pályázat nyomán. A negyvenmilliós önerő felét ugyancsak pályázati úton, illetve önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok értékesítésével próbálják előteremteni. – Eddig három helyszínen bonyolódott az oktatás, nagyon zord körülmények között, méltatlan feltételek mellett – sorolja Vilmány első embere. – A fejlesztés célja az, hogy a nyolcvanöt százalékban roma származású diákok – akiknek kilencvenkét százaléka hátrányos, hetvenhárom százaléka halmozottan hátrányos helyzetű – számára olyan oktatási, képzési feltételeket alakítsunk ki, amellyel a hátrányos helyzet csökkentésének feltételei megteremtődnek. E[7_300] vilmany03gyetlen képességfejlesztő, felzárkóztató helyiséggel, illetve az ehhez alapvetően szükséges fejlesztő eszközzel, berendezéssel nem rendelkeztünk, kívánnivalókat hagyott maga után az egyébként energiafaló épület műszaki állapota. Azt gondolom, a fejlesztéssel biztosítva lesz a diákok felzárkóztatása, egész napos napközi otthonos ellátása, ami a szülők munkavállalási lehetőségeit is növelhetik annak ellenére, hogy a pátria nem tartozik a munkahelyekkel túlzottan ellátott országrészek közé – fogalmazott Vilmány polgármestere.

Kérdések

[5_300] vilmany04Ódor Ferenc egy kívánságának adott hangot. – Jó lenne, ha a 2010 szeptemberében iskolapadba ülő, és nyolc év után végző diákokkal, a felújítás megálmodóival találkozhatnánk majdan. Vajon mit tudunk majd mondani, vajon az a reménység, ötlet, amiből az épület megújul - bevált-e, javult-e a vilmányi, fonyi, mogyoróskai gyermekek lehetősége, jobbak lettek-e az oktatás feltételei, nagyobb lehetőséget kaptak-e a tanulók a szakképzésben, előbbre jutnak-e felsőszintű oktatásban? Reménykedjünk, hogy mindegyikre igen lesz a válasz, de még mindig ott a legnagyobb kérdés, hol kapnak majd munkát, hol lesz lehetőség arra, hogy mindazt a tudást amit megszereztek, kamatoztatni tudják? [4_300] vilmany05A gyermekek előtt álló időszak nem lesz könnyű, mint ahogy a jelenlegi sem felhőtlen ciklus. Mindezektől függetlenül nagy öröm, hogy ebben a nehéz helyzetben sikerül egy ilyen beruházást megvalósítani, erre volna szükség számos helyen – hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke. A helyszínen megtudtuk, a napközi, továbbá a konyha átalakítása és korszerűsítése augusztus 30.-án, az új, hat tantermes épületrész december 15.-én, a régi iskolaszárny felújítása 2010. március 30.-án fejeződik be.

[8_960] vilmany06

[9_960] vilmany07

[1_960] vilmany08

[3_960] vilmany09

[6_960] vilmany10

- SfL -

Vissza